2012. december 24., hétfő

14.fejezet

Egy kis karácsonyi ajándék :)




14

– A francba! – káromkodott már ezredjére is Thaddeus.
Átkozta magát, amiért olyan felelőtlen és meggondolatlan volt. Nem szabadott volna behatolni Xénia álmába, de annyira kívánta az istennőt, mint nőt még soha, és ez teljesen kifordította önmagából. Meggondolatlan és felelőtlen lett, és most veszélybe sodort mindent, amit eddig elért. Már-már sikerül valamiféle érzelmet kicsikarnia a makacs és rideg istennőből bebizonyítva ezzel magának is, hogy megéri harcolni, de egy pillanat alatt lerombolt mindent, sőt rosszabb helyzetbe került, mint amiről indult.
Tudta, érezte és látta az istennőt. Olyan megbántottság volt rajta, hogy a férfi szíve megszakadt érte. Főleg, mert miatta érezte így magát a nő. Most először látta sebezhetőnek, és akaratán kívül összetörte, de elhatározta, hogy nem enged. Meg kell szereznie magának.
A nő csókja mindent felemésztett benne és a tűz, ami benne égett még nagyobb lángra kapott. Ez a nőszemély feltüzelte és megperzselte belülről, ugyanakkor teljesen kiforgatta önmagából. Forrón lüktető birtoklási vágyat és hideg féltékenységet ébresztett benne, ami belemart, akár egy támadó oroszlán. Annyi ellentétes érzés kavargott benne, hogy már ő maga is megijedt ezektől.
De hiába minden, Thaddeus akkor is őrülten kívánta a nőt. Még sosem látta, hogy így elengedte magát, mint álmában. Újra ezt akarta látni, újra így akart vele lenni, de már nem csak álmában. Azonban ezt nem lesz egyszerű elérnie azok után, ami történt. Ezzel Thaddeus is tisztában volt.
Sejtette, hogy a Jégkirálynő drasztikus lépésre szánja el magát ezután, így neki is tennie kellett valamit. Támadt egy őrült ötlete és az a gondolat futott át az agyán, hogy már nincs mi veszítenie. Dupla vagy semmi.
Kezdődjön a játék, ami egy halálos tánc lesz a két isten között.

Thaddeus a Tűz Földjén sárkányaival körülvéve egy olyan dologra készült, amire még soha. Nem tudta, hogy sikerrel jár-e, de remélte. Tudta, hogy őrültség, de más kiutat nem látott. Iszonyúan magára haragíthatja ezzel az istennőt, de így legalább érzelmet tud kicsikarni belőle és azok után, ami történt tudta, hogy csak erős érzelmi behatásra tudja majd megtörni az újonnan felépített védőpajzsát.
Kedvenc vulkánja felett lebegett, most pedig lassan leereszkedett egyenesen a lávába, de nem süllyedt el benne, hanem ráállt a felszínére. Talpát kellemesen melegítette a forró folyadék. Itt volt a legerősebb és most minden erejére szüksége volt. Behunyta a szemét és elengedte az erejét.
Az egész dimenzió beleremegett. Erőhullám söpört végig, mindenhol érezhető volt isteni jelenléte. Sárkányai parancsára körbevették a vulkánt, és a levegőben alkottak egy kört, ami az erőt és egyensúlyt hivatott jelképezni. Thaddeus bizakodott benne, hogy ez még inkább felerősíti a mágiát, amit használni akart.
Kezét az ég felé emelte és a fejét is felemelte. Szeme kipattant, majd belekezdett. Még inkább fokozta az erejét, majd mindet beleadta, hogy sikerüljön a terve. Egy helyre, leginkább egy személyre összpontosította.
Ősi, az emberek számára felfoghatatlan szavakat mormolt. Az isteni nyelvet, amit csak Xénia és ő ismert.
Inmorte, sarrum, rapšāti šalāš partamond. Uptustra lebah ittronta aquaraind vendxai. Astra mo parsū optorno morto. Parade!
Bár még sosem használta ezt a fajta mágiát, de ennek ellenére jelentésük és maguk a szavak örökre és visszavonhatatlanul belevésődtek az emlékezetébe. Te, ki tekinteted reám veted, azt lásd, amit én láttatni akarok veled. Szemed homályosítsa el a sötétség, igazi valóm és erőm rejtve maradjon előtted.
Ahogy a szavak elhagyták a száját, az energiahullámok, amiket kibocsátott szinte már égetőek voltak. A vulkán éledezni kezdett és csak lövellte ki magából a lávát Thaddeus körül, de őt kikerülte. Sárkányai a káosz ellenére a helyükön maradtak.
Miután az utolsó szó is elhagyta a férfi ajkát egy pillanatra minden megdermedt, az erő hirtelen kirobbant, majd vissza az istenbe. Thaddeus térdre esett a hatalmas energiától, ami olyan hirtelen tért belé vissza. Vér folyt végig a szája szélén, és amilyen gyorsan visszatért, olyan gyorsan hagyta el őt az ereje. A mágia hatni kezdett, de ez olyan hatalmas ige volt, amivel a férfi még nem próbálkozott és meg is volt a keresztje.
Túl sok erőt használt fel, túl erős igét használt és ráadásul olyanon, akire maga is ilyen átkokat szór. Csak remélte, hogy megéri majd, hogy használta, a következmények ellenére is.
– Menj, menj az utadra és tedd a dolgod! – nyögte elhalva a férfi, majd vért köpött fel.


Xénia otthona megremegett és ő térdre esett. A szívéhez kapott és nem értette mi történt.
– Talán Thaddeus műve lenne? – kérdezte félhangosan az istennő magától. – Nem, az lehetetlen. Az én birodalmamban nincs hatalma.
Nem, biztosan nem ő volt. Xénia sokkal valószínűbbnek tartotta, hogy ez azt jelzi, hogy a világ – főleg a saját dimenziója – már érzi a változást, ami végbement benne. Kíváncsi volt, mikor fog az emberi világban is megmutatkozni természeti katasztrófák formájában a bensőjében dúló harag és jeges ridegség, ami mostanra ismét visszatért.
Sloane felmordult és közelebb húzódott Xéniához. Az istennő annyira furcsán érezte magát. Örült sárkánya jelenlétének, de egyszerre hiányzott neki valami, de nem tudta volna megmondani, hogy micsoda. Frusztráló érzés volt, hogy nem tudta, mi baja.
Megrázta a fejét. Mindez teljesen lényegtelen volt a feladatához képest. Most csakis erre akart koncentrálni. Eldöntötte, hogy nem teketóriázik és büntetést fog mérni Max Gordonra és Thaddeus nem akadályozhatja meg ebben.
Odalépett a tükréhez, mint ahogy már számtalanszor megtette és lassan Max képe körvonalazódott ki a sík felületen. A férfi a lakásában ült a tévéje előtt, ölében pedig egy macska pihent. Xénia összehúzott szemmel fürkészte a férfit.
– Nem hátrálok meg. Eldöntöttem – győzködte magát, majd elindult a férfiért, aki miatt ez az egész elkezdődött.
Elhatározása nem ingott meg, ezért ott hagyta a sárkányát és újra átlépett az emberek világába. Újra átélte, ahogy darabjaira hullik, majd ismét összeáll. Ez mindig is leírhatatlan volt. Imádta, ugyanakkor sosem tudta megszokni ezt az érzést.
Amikor ismét megtestesült, a férfi lakásában öltött alakot. Észrevétlen maradt, hisz a férfi mögött bukkant fel, hangtalanul, de nem állt szándékában sokáig rejtve maradni. Szabadon engedte az erejét és kisütötte a televíziót, hogy a férfi rá figyeljen. A macska fújtatva ugrott fel, de Xénia nem zavartatta magát az állat ellenséges viselkedése láttán. Innen már úgy sem volt visszaút, mert eldöntötte, hogy végrehajtja a tervét, bármi történjék is.


Max ijedtében felpattant, amikor a szeme láttára robbant fel a tévéje. Úgy érezte, hogy figyelik, ezért megpördült és megpillantotta a nappalijában álló nőt, aki teljes pompájában ragyogott, de kissé furcsa is volt. A halál ígérete lengte körbe, szeme szikrákat szórt, teste körül szinte megfagyott a levegő.
– Te meg hogy kerülsz ide?
– Hallgass, halandó!
Xénia fagyos hangja hallgatásra késztette a férfit. Szinte megmozdulni sem mert, csak a macskát volt képes a kezében tartani, aki megérezve a nő haragját, még mindig fújtatott, de figyelmét annak hanghordozása és a szavai is megdöbbentették. Halandó? Úgy mondta ezt, mintha ő maga nem lett volna az.
Nem értette. Ő kísértette a gondolatait, most itt volt, de mintha nem is ugyanaz a nő állt volna előtte. Megmagyarázhatatlan ridegség áradt a pórusaiból, amitől végig futott Max hátán a hideg. Szeme földöntúli ragyogással csillogott, amilyet eddig még sosem látott. Megborzongott, ahogy a tekintetük találkozott. Ledermedt, mintha még a vér is megfagyott volna az ereiben. Talán tényleg így volt, mert érezhetően csökkeni kezdett a hőmérséklet a szobában.
– Ki vagy te? – nyögte ki végül nagy nehezen.
Xénia szeme sem rebbent, úgy válaszolt. Szavai akár egy kés pengéje, úgy hasítottak a férfiba.
– Istennő vagyok. Miattam létezik a világ, amit otthonodnak nevezel.
– És mit akarhat tőlem egy istennő?
– A lelkedet, halandó.
Maxnak elakadt a lélegzete az ellenséges hang hallatán. Gombócot letette a földre, hogy az istennő még véletlenül se bántsa, majd szembenézett a végzetével. Elfogadta, hogy nincs mit tennie egy istennővel szemben, így meg sem próbálta. Mozdulni sem mert a közelében, nemhogy még szembeszegülni vele. De ha már nem tehetett semmit, azért tudni akarta, miért akarja az istennő a lelkét. Miért pont az övét.
– Miért pont én? Miért az én lelkemet?
Az istennő lassú, de határozott és mégis kecses léptekkel megindult a férfi felé, és Maxnak az az érzése támadt, mintha a ragadozó közeledne a prédája felé.
– Tudod te azt nagyon jól.
Max nagyon nyelt. Igen, valóban sejtette. Sok szörnyűséget elkövetett életében, sok nő szívét törte már össze és egyiket sem bánta meg soha, bár az utóbbi időben érezte, hogy így nem mehet tovább. Hogy meg kell változnia. Pont most, mikor elhatározta, hogy jóvátesz mindent, akkor veszik el a lelkét.
Nem állt szándékában elárulni a nőnek mindezt, mert tudta, hogy úgy sem hinne neki, különben sem akart mentegetőzni. A tetteknek mindig következménye van, ő pedig eddig megúszta mindezt. De valahol mélyen még örült is, hogy nem kell tovább küzdenie, hogy többet nem kell azt az ürességet éreznie, ami mostanában annyit gyötörte.  
Talán meg is érdemelte azt, amit az istennő neki szánt.
Amikor Xénia odaért hozzá ujjaival végigsimított Max mellkasán. Könnyed érintés volt, mégis perzselő fájdalom nyomát hagyta a férfin. Olyan hideg volt az érintése, hogy szinte megégette a bőrét ruhán keresztül is.
Max felszisszent fájdalmában, de még mindig képtelen volt megmozdulni. Levegőt is alig mert venni, amikor az istennő egyre jobban szabadjára engedte a hatalmát. Minden másodperccel egyre fojtogatóbb lett a levegő és egyre hidegebb.
– Tudod, hogy neveznek engem az emberek?
Max csak megrázta a fejét. Még mindig a fájdalommal viaskodott, nem volt képes kinyögni egy árva szót sem. Legnagyobb elkeseredésére a nő nem vette el az ujját a testéről, hanem ahogy körbejárta az ujjai is követték mozdulatait, karján és hátán is végighúzta a kezét. A férfi meggörnyedt és levegőt sem kapott az éles fájdalomtól. Könnybe lábadt a szeme.
Az istennő megkerülte őt és ismét szemben állt vele. Mutatóujját az álla alá tette, majd kényszerítette, hogy ismét felegyenesedjen. Amikor a szemébe nézett, Xénia elmondta Maxnak a nevét, amin emlegették, bár ez a férfit egy cseppet sem izgatta, miközben fájdalom járta át ahol csak a nő megérintette.
– Jégkirálynő a nevem.
A férfi meg tudta érteni, mivel érdemelte ki ezt a nevet. Láthatóan a szíve is jégből volt, legalábbis sem a tetteiből, sem pedig a szeméből semmi érzelmet nem tudott kiolvasni.
– Mit fogsz tenni velem? – kérdezte kissé félve és szinte nyögve a férfi.
A Jégkirálynő hidegen elmosolyodott, ami mindennél jobban megrémisztette Maxot.
– Hát, előbb megtanítalak az igazi félelemre és a fájdalomra, majd pedig elveszem a lelked.
– Azt nem hinném!
A hang hallatán mindketten megmerevedtek, Max felkapta a fejét Xénia pedig megfordult, de nem tűnt túl boldognak.

2012. december 22., szombat

2012. december 21., péntek

14.fejezet /Részlet/



   "Kedvenc vulkánja felett lebegett, most pedig lassan leereszkedett egyenesen a lávába, de nem süllyedt el benne, hanem ráállt a felszínére. Talpát kellemesen melegítette a forró folyadék. Itt volt a legerősebb és most minden erejére szüksége volt. Behunyta a szemét és elengedte az erejét.
Az egész dimenzió beleremegett. Erőhullám söpört végig, mindenhol érezhető volt isteni jelenléte. Sárkányai parancsára körbevették a vulkánt, és a levegőben alkottak egy kört, ami az erőt és egyensúlyt hivatott jelképezni. Thaddeus bizakodott benne, hogy ez még inkább felerősíti a mágiát, amit használni akart.
Kezét az ég felé emelte és a fejét is felemelte. Szeme kipattant, majd belekezdett. Még inkább fokozta az erejét, majd mindet beleadta, hogy sikerüljön a terve. Egy helyre, leginkább egy személyre összpontosította.
Ősi, az emberek számára felfoghatatlan szavakat mormolt. Az isteni nyelvet, amit csak Xénia és ő ismert.
Inmorte, sarrum, rapšāti šalāš partamond. Uptustra lebah ittronta aquaraind vendxai. Astra mo parsū optorno morto. Parade!"

2012. november 9., péntek

13.fejezet

Na itt a fejezet....jó olvasást :)

13

Amikor Xénia megadta magát, Thaddeusban elpattant valami. Addig remélte, hogy majd kicsit vissza fogja tudni fogni magát, de tévedett. Önhitt remény volt azt képzelnie, hogy egy ilyen nő mellett képes lesz megtartani az önuralmát.
Xénia derekára fonta a kezét és egy határozott mozdulattal magához húzta, majd ajkát az övére tapasztotta. Olyan erősen és birtoklóan szorította testéhez a nőt, hogy az felnyögött az érintésétől. Vére azonnal az ágyékába tódult, szíve vadul kalapált, az esze pedig felmondta a szolgálatot. Ha akart volna sem tudta volna már leállítani magát, csakis Xénia lett volna képes megfékezni, de az istennő helyette inkább még jobban megőrjítette. Teljesen és odaadóan beleolvadt a karjaiba, apró nyögéseivel pedig szinte lángra lobbantotta a férfi érzékeit. Thaddeus annyira szerette volna, ha ez a valóságban is megtörténne, de most beérte a lopott pillanattal, mikor Xénia öntudatlanul adta át magát.
A férfi nyelvével becézte a nőét, gyengéden harapdálta az ajkát, majd a nyakát kezdte el csókolni. Igyekezte felfedezni lágy bőrének minden egyes négyzetcentiméterét, egy centimétert sem akart hagyni, amit ne érintett volna meg az ajkával.
Xénia a vállába mélyesztette a körmét és hangosan nyögdécselt minden egyes érintésére. Ez zene volt Thaddeus füleinek. A nő vágya és szenvedélye reménnyel töltötte meg a szívét, amiben néha belemart a levertség és a kudarc lehetősége, de ebben a pillanatban minden olyan biztosnak és tökéletesnek tűnt. Remélte, hogy örökké tart ez a pillanat.
– Milyen érzékeny vagy… milyen puha. - suttogta bele a nyakhajlatába Thaddeus.
Válaszul az istennő még erősebben szorította a vállát és még jobban hozzásimult. Fejét kissé hátravetette teljesen kiszolgáltatva magát ezzel a Tűz Hercegének. Thaddeus elmosolyodott, majd tovább kényeztette a nőt.
Jobb kezével elkapta Xénia lábát és felemelte az oldalához, másik kezével a derekánál fogta, miközben óvatosan hátradöntötte, hogy izgalmát a nő legérzékenyebb pontjához dörzsölhesse. Meg is lett a hatása, az istennő hangos nyögéssel jutalmazta, miközben beletúrt a hajába.
A csípője apró körkörös mozgását pár hajszála bánta, de Thaddeus ezzel törődött a legkevésbé.
– Thaddeus – suttogta odaadóan a fülébe Xénia.
A férfi már a fogát csikorgatta. Alig bírta visszafogni a vágyát, pedig ő kezdett bele ebbe a játékba. Egy pillanatra abbahagyta a nő ingerlését, ami hibának bizonyult. Mielőtt pisloghatott volna már félmeztelenül feküdt a virágok között, miközben Xénia rajta ült. A póló lekerült róla, de nem tudta hogyan.
– Hogyan…? – kezdte el, de Xénia nem hagyta, hogy befejezze.
A nő rátette a kezét a szájára hallgatásra intve.
– Ez az én álmom. Én irányítok, én döntöm el, hogy mi lehet rajtad.
Csábító hangja szinte megbénította a férfit, kacér mosolya pedig azonnal megdobbantotta a szívét. Egyszerre volt kislányos és szexi.
– Ha így akarsz játszani…
Thaddeus Xénia kék szoknyáját egy gondolattal rövidebbé tette és jóval kivágottabbá. A férfi elégedetten csodálta a művét, na meg az istennő dekoltázsát.
– Héj! – kiáltott fel meglepetten a nő, amikor meglátta, hogy mi történt a ruhájával. – Ez nem ér! Ez az én álmom!
– Nekem is kell valami szórakozás. – felelte a férfi.
Thaddeus nem tudta elrejteni a mosolyát. Kedvére volt a fejlemények alakulása és az is nagyon tetszett neki, hogy Xénia ennyire elengedte magát. Még sosem látta ennyire felszabadultnak, és ezzel együtt ennyire sebezhetőnek. Ennél már csak örült volna jobban, ha ez nem csak egy álom lenne Xénia számára, hanem ébren is meg merné mutatni ezt az oldalát. De erre még várnia kellett.

Xénia teste izzott. Vére hevesen dübörgött végig az erein, szinte meggyulladt, mégsem érezte, hogy ereje csökkent volna. Nem, épp ellenkezőleg. Ennyire elevennek még nem érezte magát. Pezsgett benne az élet, és a vágy tüze égette belülről. Már-már annyira elengedte magát, hogy legszívesebben az erejét is hagyta volna szabadon szárnyalni, ahogy most a jókedve is szárnyalt.
Még az erejét sem kellett használnia ahhoz, hogy bármit megtehessen. Most a saját álmában volt - ez a világ saját elméje szüleménye -, tehát itt azt tehetett, amit csak akart. Következmények nélkül.
Mindig is tudni akarta milyen érzés…
Lenézett vágyának megtestesítőjére. Kemény férfitest feküdt alatta, készen és csábítóan. A markáns arcvonások, a szögletes, férfias áll és az azon lévő kis borosta, és a hosszú, barna haj elbűvölték az istennő érzékeit. És azok a túlvilági szemek őt vizslatták. Tiltott, bűnös ígértetekkel csábították, a vad szenvedély pedig, ami belőlük áradt, félreérthetetlen volt.  
A csábítás túl sok volt, túl erős. Xénia annyira akarta ezt a férfit, mint még soha senkit. Egyszerűen nem tudott racionálisan gondolkodni, ha a másik istenről volt szó, érzékei felmondták a szolgálatot, a józan esze elhagyta, leblokkolt és csakis a bűnös élvezetek maradtak meg. De hiába akart, nem lehetett felelőtlen. De talán most az egyszer.
Álmodott, ebben biztos volt. Kétség sem férhetett hozzá, és egyszer, most az egyszer – de csak álmában – úgy döntött, enged a csábításnak. Még azt sem bánta, hogy a férfi beleszólt a játékba. Sőt, örült is neki. Nem élvezte volna, ha a férfi nem áll ellen, az már nem is Thaddeus lett volna. Szinte biztos volt benne, hogy az elméje irányítja ezt is, hisz ismerte a férfi, annak ellenére, hogy csak párszor találkoztak.
Úgyhogy ezúttal nem változtatott semmit a férfi ruhaválasztásán, de azért nem hagyta szótlanul. Ám a válasz pimasz volt és olyan… Thaddeuszos. Hangosan soha nem mondat volna ki, de imádta a férfi stílusát, amit nem lehetett utánozni. Ez volt ő.
Na és a mosolya hozzá! Le kellene csukni minden olyan férfit, aki így képes volt levenni egy nőt a lábáról. Bár kételkedett benne, hogy bárki más Thaddeus nyomában ért volna bármiben.
És most az egyszer megengedte magának, hogy élvezze ezt a csodálatos hímet.
Xénia újfajta erőt érzett magában, aminek semmi köze nem volt az isteni énjéhez. Teljes egészében nőnek érezte magát, különlegesnek, de nem azért mert ő volt a Jégkirálynő. Ebben a pillanatban ő is csupán csak egy gyönyörű, hús-vér nő volt a sok közül. Ilyet eddig még sosem tapasztalt, de élvezte.
Rajta lovagolt. Érzékeny húsa a férfi merevedésének feszült, és ha csak egy kicsit is megmozdult, mindketten felnyögtek a gyönyörtől. Könyörtelen volt, de nem csak Thaddeusszal, hanem magával is. Izgett-mozgott, megőrjítve mindkettőjüket. Kíváncsi volt, a férfi meddig képes uralkodni magán.
A válasz nem is váratott sokáig magára, a Tűz Hercege már a fogát csikorgatta. Tenyerét a nő combján pihentette, de lassan felfelé vándorolt a keze, miközben végigsimított az érzékeny bőrön. Jobb keze a derekától indult felfedező útra, de nem jutott sokáig. Ujjai ráfonódtak a mellére, közben villámgyorsan felült és Xénia tiltakozásának egy csókkal vetett véget. Combjánál fogva közelebb húzta magához, már-már magához bilincselte, csókjával megjelölte magának.
Ruhája pántját lecsúsztatta a vállán, majd az ott felszabaduló bőrt kezdte el csókolgatni a férfi. Xénia beletúrt a hajába és a nevét suttogta. Ám a férfi túl hamar hagyta abba a kényeztetését és a nő már reklamálni akart, amikor Thaddeus gyengéden maga felé fordította az arcát.
– Azt akarom, hogy felejtsd el minden korábbi szeretődet. Csak rám emlékezz. Az enyém vagy.
Szavaiból sütött a birtoklási vágy és a vad szenvedély. Xéniának fel kellett volna háborodnia a szavain, hisz őt senki sem birtokolhatta, ehelyett azonban teste furcsán reagált. Szíve nagyot dobbant és csak még jobban kívánta a másik istent. Ha tudta volna, hogy még sosem volt úgy férfival…
De nem értette. Az elméje miért kreálta ezt a világot? Miért szeresse ezt a képzeletbeli férfit?
Xénia megbénult. Mozdulni sem tudott. Fel nem fogta, hogy mit gondolt, még ha csak gondolta is.
Szeretni Thaddeust? Nem, azt soha.
Nem törődve a férfi szorító karjával, azzal, hogy mit gondol – hisz csak álmodik nem igaz? –, felpattant.
– Nem, nem, és nem. Ez nem lehet – motyogta félhangosan. Szinte magán kívül volt. – Xénia fejezd be ezt a képzelgést. Most!
Lehunyta egy pillanatra a szemét, de hiába a parancsszó, a férfi még mindig ott állt vele szemben, értetlenül. Időközben ő is felállt. Szemében zavarodottság tükröződött, nem értette mire fel ez a gyors pálfordulás, de Xénia mit sem törődött ezzel.
– Xénia…
– Csönd! Ez nem a valóság, ez az én álmom és én mondom meg mikor lesz vége. Eleve nem is kellene itt lennem, és főleg nem rólad álmodnom. Ez nem én vagyok, ez nem helyes és hatalmas katasztrófa lesz ennek a vége!
– Ne beszélj butaságokat. Attól, hogy csókolózunk nem lesz semmi… - lépett közelebb a férfi, de Xénia elhátrált előle.
Félt, félt saját érzéseitől, amiknek nem is szabadott volna léteznie. Ennek biztos következményei lesznek, aminek senki, főleg az emberek nem fognak örülni. Különben sem hitt Thaddeusnak, hisz az csak a saját elméje kreálmánya volt. Bár kissé furcsállta, hisz ő sosem hitte ezt, még sosem fordult meg az elméjében, csakis Thaddeus beszélt így…
– Várjunk csak…
Xénia nem volt ostoba. Túlságosan is valóságos volt minden. Thaddeus olyan dolgokat mondott, amit ő sosem képzelne el, emellett érzett valamit a levegőben. A férfi erejének foszlánya végképp eloszlatta a kételyeit.
– Te becsaptál! Bemásztál a fejembe! – visította a nő.
Elárulva érezte magát. Azt hitte, hogy legalább az álmában elengedheti magát, hogy itt biztonságban van, de tévedett. Kezdett reménykedni, de most mintha tőrrel szúrták volna szíven, méghozzá maga Thaddeus.
Ebben a pillanatban elszorult Xénia mellkasa. Soha nem érzett még ilyet, így nem értette a miértjét, de ez még jobban táplálta a haragját. Hagyta, hogy befészkelje magát a szívébe a férfi, a gondolataiba, és most meg is lett az eredménye.
– Várj, hadd magyarázzam meg…
Thaddeus ismét közelebb lépett hozzá, de az istennő nem akart a közelében lenni, mert mindennek ellenére is kívánta őt, mindennél jobban. Teste még mindig lángolt és nedves volt az öle, még az árulás ellenére is, de vele senki sem játszhatott büntetlenül.
Erejével a másik istennek feszült, aki azonnal ellenállt, de Xénia előnyben volt. Az ő fejében voltak, így a férfinak több erejébe került ott maradni, mint amennyit képes lett volna használni ellene. Mivel egyenlők voltak, a legkisebb előny is hatalmas erőkülönbséget okozott.
A férfi nem tehetett ellene semmit, egy pillanat alatt kihajította az elméjéből, de Thaddeus nem adta fel. Érezte, hogy kívülről ostromolja őt, de a Jégkirálynő megerősítette a pajzsait és elméje rejtekébe húzódott vissza.
A játékot és a fogadást ezennel semmisnek tekintette és úgy döntött, mihamarabb le fog csapni Max Gordonra, hogy záros határidőn belül visszatérhessen a Jég Birodalmába és ott végre ismét békére lelhessen. Oda már Thaddeus sem követhette, hacsak nem akart meghalni.
A virágok eltűntek, az álma rémálommá változott. Ismét azon a sivár helyen volt, mint azelőtt, hogy a férfi belépett volna az életébe. De ez a hely még rosszabb volt, mint az előző. Megkeseredett, romlott. Belülről emésztette az istennőt és érezte is a hatását.
És a világ is meg fogja. Hamarosan.

2012. november 8., csütörtök

13.fejezet /Részlet/

Itt egy kis ízelítő a kövi fejiből...remélem elnyeri tetszésetek :P

"Jobb kezével elkapta Xénia lábát és felemelte az oldalához, másik kezével a derekánál fogta, miközben óvatosan hátradöntötte, hogy izgalmát a nő legérzékenyebb pontjához dörzsölhesse. Meg is lett a hatása, az istennő hangos nyögéssel jutalmazta, miközben beletúrt a hajába.

A csípője apró körkörös mozgását pár hajszála bánta, de Thaddeus ezzel törődött a legkevésbé.
– Thaddeus – suttogta odaadóan a fülébe Xénia.
A férfi már a fogát csikorgatta. Alig bírta visszafogni a vágyát, pedig ő kezdett bele ebbe a játékba. Egy pillanatra abbahagyta a nő ingerlését, aminek meg is lett a következménye. Mielőtt pisloghatott volna már félmeztelenül feküdt a virágok között, miközben Xénia rajta ült. A póló lekerült róla, de nem tudta hogyan.
– Hogyan…? – kezdte el, de Xénia nem hagyta, hogy befejezze.
A nő rátette a kezét a szájára hallgatásra intve.
– Ez az én álmom. Én irányítok, én döntöm el, hogy mi lehet rajtad."