2012. január 21., szombat

3.fejezet

Meg is érkezett a következő fejezet. Jó olvasást :D


3


Thaddeus örömmel nyugtázta, hogy nem késett el. Őrült ötlet volt így közbelépnie, de Xénia nem húzta az időt és nem hagyott elég időt felkészülnie, így ösztönösen cselekedett.
Egy ideje már figyelte ezt a férfit, akire a nő is lecsapott. Thaddeus azért jött, hogy megmentse annak lelkét és jó útra térítse. Bár azt ő sem tudta megmondani, hogy miért pont ezt a férfit választotta. Az ösztönei súgták és ő mindig hallgatott rájuk, mert a megérzései még sosem hagyták cserben.
-         Azt kérdeztem ki maga? És hogy mer betörni a lakásomba?
Thaddeust nem hatotta meg a férfi dühe. Inkább Xéniára összpontosított, aki meglepetten nézett rá. Ilyen fogadtatásra számított, hisz ő is meglepődött, mikor először meglátta az istennőt emberi alakjában a férfi mellett, akit ő maga is kiszemelt.
Elbűvölte a nő magabiztossága és szemének túlvilági színe. Az ő szemei is különlegesek voltak, amilyen egy emberé sohasem lehet, mégis lenyűgözte. Nem tudott betelni a nő látványával és valami olyan mozdult meg benne, aminek létezéséről nem is tudott. Ez kissé megzavarta, de az első találkozásnak tudta be, hisz ők ketten tartották fent az egyensúlyt, mégsem látták egymást még soha. Bár abban nem lehetett biztos, hogy Xénia valóban így néz-e ki, hisz külsejüket, amit az emberi világban magukra öltöttek, szabadon változtathatták. Vele is most fordult először, hogy emberi teste teljes mása volt igazi kinézetének. Remélte, hogy Xénia is hasonlóan cselekedett.
Amíg Thaddeus elmélkedett Max megunta, hogy nem kapott választ és előrelépett, hogy kitessékelje az idegent a lakásából.    
-         Én a helyedben nem tenném.
Xénia hangja megállította Maxot, aki úgy nézett a nőre, mintha meghibbant volna.
-         Ő esetleg a férjed, vagy mi?
-         Nem. – hangzott a tömör válasz.
Max magyarázatot várt, de Xénia nem adta meg neki. Azzal saját magát is leleplezte volna és különben sem tartozott senkinek magyarázattal.
Tudta, hogy Thaddeus nem fog elmenni nélküle, ezért a mai büntetést le kellett fújnia. Ha lettek volna érzései most dühös, ideges és talán még frusztrált is lett volna, de ő egyik érzelmet sem ismerte soha. Sosem érezte őket, ahogyan most sem. Nyugalmából a férfi érkezése csak egy röpke másodpercre zökkentette ki, de ismét ura volt önmagának. Odalépett hát Max mellé, annak tudatában, hogy még lesz dolga ezzel a férfival és bizalmasan a fülébe súgta:
-         Majd legközelebb folytatjuk.
Ezután szó nélkül kisétált az ajtón. Nem nézett vissza, nem számított, hogy a másik isten követi-e őt, vagy sem. Bár kétsége sem volt, hogy így fog tenni.
Max döbbenten nézte a jelenetet, ami kibontakozott a szeme előtt és nem hitte el, hogy ő is részese ennek. Még épphogy csak megízlelte a lányt és máris le kellett mondania róla. De ez nem ő volt. Ő sosem mondott le a kiszemelt prédáról és nem most fogja elkezdeni. Eldöntötte, hogy megkapja ezt a nőt, bármi legyen is az ára.
Elmosolyodott annak gondolatára, hogy Xénia éppúgy folytatni akarta, amit félbe kellett szakítaniuk. Ám Max nem értette, ki lehet az a férfi, és nem tudta mire vélni a nő figyelmeztetését sem.
Vajon ki az a férfi? – kérdezte magában újra Max, miközben nézte, ahogy az ajtó becsukódik mögöttük. Magára maradt.

Thaddeus követte Xéniát a zsúfolt utcára. Szemével követte a nő minden mozdulatát, csípőjének kecses ringását, ami minden férfit az őrületbe kergetett volna. Feltéve, ha nem érintheti meg gyönyörű testét, amit mintha arra teremtetett volna, hogy valaki az örömét lelje benne.
Ám ő nem egy egyszerű földi halandó volt. Őt nem teremtették. Ő maga Thaddeusszal egyetemben alkották meg a világot, amiben az emberek éltek. Ő és a nő maga volt az élet és a halál, az örökkévalóság. Az idők kezdete előtt is léteztek és azután is fognak, ezt pedig egy ember sem foghatta fel.
Ha Xénia halandó lett volna, Thaddeus elmerült volna buja, csókolni való testében és nemcsak magának, de a nőnek is leírhatatlan gyönyört adott volna, de ő nem ember volt. Hanem egy istennő. Ráadásul ugyanazt az embert szemelték ki, hogy ítéletet mondjanak felette. Ez bonyolított az amúgy sem egyszerű helyzeten. Még soha nem fordult elő eddig, hogy egyszerre tartózkodtak az emberek világában. Ez azért volt lehetséges, mert nagyon ritkán hagyták el saját dimenziójukat és szinte sosem egyazon időben… és most, hogy ez mégis megtörtént. Ez megdöbbentő volt. Szinte páratlan.
Xénia megállt a járda közepén, majd a válla felett hátranézett Thaddeusra. El kellett ismernie, a férfi még vonzóbb volt, mint Max, pedig emberi mércével nézve ő egy „adonisz” volt, de össze sem lehetett hasonlítani Thaddeusszal. A férfi páratlan volt a maga nemében. De ez persze természetes volt, hisz ő egy isten volt. Földi halandó nem érhetett fel hozzá.
De ezzel nem lett volna semmi gond, de Xénia valahogy furcsán érezte magát. Nem tudta volna megmondani, hogy mi változott, de valami határozottan nem stimmelt. Azt nem tudhatta biztosra, hogy Thaddeus okozta-e, vagy sem, de nem tetszett neki. Minél hamarabb le kellett zárnia vele ezt az ügyet.
Nyugodt helyet akart találni, ahol mindent elrendezhetnek és gyors döntést hozott. Kiterjesztette hatalmát, amit az emberek világában csak minimálisan, vagy szinte egyáltalán nem használt, most mégis ezt tette. Láthatatlanná tette magát és a férfit az emberek szeme elől, majd kitörölte az emlékezetükből az ottlétüket és elrepítette magukat a Szahara kellős közepére. A férfi felvont szemöldökkel nyugtázta a hirtelen helyváltoztatást. Xénia nem törődött ezzel.
-         Mit keresel itt? – tette fel a kérdést a lány minden bevezető nélkül, miközben szembefordult a férfival.
Az istennőnek most nem kellett betartani az emberi világ szabályait, amit ki nem állhatott. Ezért nem magázta a férfit.
Elgondolkodott. Furcsának találta, hogy ugyanabban az időben öltöttek testet a földön. Ez teljesen szokatlan volt. És még sosem fordult elő. De nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget. Bármiért voltak is itt mindketten, ő hamarosan már nem lesz az emberek világában. Erről maga fog gondoskodni. És bár lehet, hogy a két isten jelenléte ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben nem járt semmiféle következményekkel, Xénia mégsem tartotta szerencsésnek. Legalábbis a lánynak nem állt szándékában megismerni a férfit.
-         Ezt én is kérdezhetném tőled.
Bár forróságban voltak, egyikük sem izzadt. Thaddeus a Tűz Földjén élt, ahol ennél ezerszer nagyobb volt a hőmérséklet, ezért ez a meleg már meg sem kottyan neki, de azon meglepődött, hogy a Jég Birodalom úrnőjének szeme sem rebbent a sivatagi forróság ellenére sem. Szeme ugyanolyan fagyott és érzelemmentes maradt, mint eddig. Aztán hirtelen rájött, mi történt. Xénia nem érezte a meleget. Testét, – ereje segítségével – egy már-már látható burokkal vette körül, ami úgy tűnt, mintha az aurája lenne. A fagyos indák körbevették az egész testét, és így körülötte a hőmérséklet jóval alacsonyabb volt.
Thaddeus magában nyugtázta a nő viselkedését, de nem tette szóvá. Nem lett volna értelme. Semmi köze nem volt ahhoz, hogy mit tesz a másik istenség. Azt tehetett az erejével, amit csak akart, feltéve, ha azzal nem bolygatja a világ egyensúlyát. Akkor a férfinak közbe kellett volna lépnie és megállítania. Természetesen ez fordítva is igaz volt. Így maradt fenn az egyensúly és a harmónia, amit mindketten egyaránt fent akartak tartani.
Némán álltak egymással szemben. Egyikük sem szólalt meg, egyikük sem mozdult. Emberi mértékkel nézve végtelennek tűnő pillanatok teltek el, míg Thaddeus elszánta magát, hogy megtöri a csendet.
-         Megkérdezhetem, mit akartál attól a férfitól?
Thaddeus nem ismert rá saját hangjára. Valamiért… dühös volt. Csak azt nem értette, hogy miért. A nő azonban nem mutatta jelét annak, hogy érzékelte volna pillanatnyi ingerültségét. Higgadtan válaszolt.
-         És te miért zavartál meg?
Thaddeus felsóhajtott és kezét a hajába túrta, ami már a válláig ért. Xénia követte a mozdulatot és ezt a férfi is észrevette.
-         Úgy nem jutunk előbbre, ha csak kérdéseket teszünk fel egymásnak.
A lány hirtelen elkapta a tekintetét a férfi izmos karjáról és a szemébe nézett egyenesen a táncoló lángnyelvekbe. Ez a szemszín egyedül álló volt és páratlan. Senki más nem rendelkezhetett ilyen szemmel, csakis a Tűz Hercege. Xéniát valami oknál fogva pedig lenyűgözték és nem tudta elfordítani róla a tekintetét.
-         Valóban nem.
Thaddeus már tudta, hogy miért ideges.
-         Te mindig félmondatokban beszélsz?
-         Igen.
A férfi vett egy mély levegőt, hogy lehiggadjon. Ez a nő… Vagy direkt csinálta ezt vele, vagy egyszerűen tényleg ennyire nem érdekelte semmi. És az utóbbinak nagyobb esélye volt, ismerve az istennő hírét. Remélte, hogy nem igaz, amit Xéniáról gondolt, de már látta, hogy nagyon is igaz. Nem hazudtolta meg a nevét. Valóban egy Jégkirálynő volt. Mi sem bizonyíthatta ezt jobban, mint szemének ridegsége, amivel ránézett.
-         Egy valamit, azért szeretnék leszögezni. – lépett előrébb Thaddeus. – Nem tudom, mit akarsz attól a férfitól, de szeretném, ha távol tartanád magad tőle.
Xénia arca meg sem rezdült. Kezét összefonta a teste előtt és továbbra is a szemébe nézett.
-         Thaddeus. – kezdte a lány – Remélem, az előbbi kijelentésed nem azt akarja jelenteni, hogy megpróbálod megmondani nekem, hogy mit tehetek és mit nem.
A férfi ártatlan mosolyt varázsolt az arcára.
-         Ugyan, de hogy. Nem merészelnék olyat tenni.
Pimasz. Ez a szó jutott eszébe Xéniának a másik istenről. Arrogáns és pimasz.
-         Mit érdekel téged, hogy mit akarok attól a férfitól?
-         Csak kíváncsi voltam, hisz ő egy ember.
-         Nagyon rosszul hazudsz, mondták már?
Újabb mosoly. Egy szívdöglesztő mosoly.
-         Nem, még nem.
Xénia is tett egy lépést a férfi felé.
-         És miért jöttél az emberek világába? – tette fel ismét ezt a kérdést a lány. Valamiért kíváncsi volt a válaszra.
A férfi vállat vont. Próbált nemtörődömnek tűnni.
-         Unatkoztam. És te?
-         Ugyanaz az indokom. – hazudott Xénia. Ha már a férfi sem őszinte neki sem kell. És valamiért nem akarta neki elárulni az igazat. Hallgatott a megérzéseire. –  Rég volt már szeretőm.
Thaddeus megint felvonta a szemöldökét. Vidámság bujkált a tekintetében, amit Xénia nem értett, hogy lehetséges.
-         Képes egy ember megdobogtatni a szíved, Jégkirálynő? Vagy csak az élvezetet keresed magadnak?
-         Tűz Hercege.  – szólt az istennő. Hangjából sütött a figyelmeztetés. – Olyanba ütöd az orrod, amihez semmi közöd.
Thaddeus színpadiasan meghajolt Xénia előtt.
-         A bocsánatodért esedezem.
Xénia magában fújtatott, de hangosan egy cseppnyi jelét sem adta annak, hogy ingerült lett. Ingerült lett! Ez legalább olyan elképzelhetetlen volt, mint hogy most itt állnak egymással szemben a másik istennel. De mégis érezte, és mégis itt voltak.
A lány szemével követte a férfi mozdulatát, ahogy felegyenesedik és azokat a lélegzetelállító szemeit ráemelte. Egy pillanatra elfelejtette a haragját, de aztán az újult erővel ostromolni kezdte. Xéniát annyira megzavarta ez az érzés, hogy még jobban megfagyasztotta maga körül a levegőt és az már nem csak a testét ölelte körbe, hanem fagyossá tette a sivatag hőmérsékletet is. Legalábbis azon a területen, ahol ők álltak. Dühét elrejtve állta Thaddeus tekintetét.
-         Azt hiszem, végeztünk egymással Thaddeus. Ha kérhetlek, többet ne gyere a közelembe.
Azzal Xénia a pillanat tört része alatt eltűnt, de a fagyos levegő megmaradt utána. De mivel az erő, ami fenntartotta eltűnt, a forróság lassan újra teret hódított. Ezt azonban Thaddeus alig érzékelte. Ajkai érzéki mosolyra húzódtak.
Tévedett.
Hangosan felnevetett, mert nem bírta megállni, hogy ne tegye. Tévedett! Xénia, a Jég Birodalmának úrnője nem is volt érzéketlen, mint azt elsőre gondolta. Látta a szemében megcsillanni a dühöt, ami nem volt sok és csak egy pillanatra látta ugyan, de ott volt. Thaddeus pedig nagyon örült ennek, ugyanis felkeltette az érdeklődését az istennő. Hogy miért azt nem tudta volna megmondani, de határozottan szerette volna megismerni a titokzatos Jégkirálynőt.
Úgy érezte lesz is rá alkalma.

2012. január 17., kedd

3.fejezet /Részlet/

Itt is a következő részlet. :) Jó olvasást.

"Xénia megállt a járda közepén, majd a válla felett hátranézett Thaddeusra. El kellett ismernie, a férfi még vonzóbb volt, mint Max, pedig emberi mércével nézve ő egy „adonisz” volt, de össze sem lehetett hasonlítani Thaddeusszal. A férfi páratlan volt a maga nemében. De ez persze természetes volt, hisz ő egy isten volt. Földi halandó nem érhetett fel hozzá.
De ezzel nem lett volna semmi gond, de Xénia valahogy furcsán érezte magát. Nem tudta volna megmondani, hogy mi változott, de valami határozottan nem stimmelt. Azt nem tudhatta biztosra, hogy Thaddeus okozta-e, vagy sem, de nem tetszett neki. Minél hamarabb le kellett zárnia vele ezt az ügyet.
Nyugodt helyet akart találni, ahol mindent elrendezhetnek és gyors döntést hozott." 

2012. január 8., vasárnap

2.fejezet

Megjött az új fejezet...ezúton is kívánok mindenkinek boldog új évet! Jó olvasást :)


2


Max Gordon a New Orleans-i lakásában ült a plazmatévéje előtt, bár nem figyelt oda igazán. Untatta őt a nyálas romantikus film, amivel lekötötték az ember figyelmét és semmit tevésre késztették. Csak azért kapcsolta be, hogy ne legyen csönd. Szinte sose nézte, mindig csak azért ment a tévé, hogy ne érezze magát egyedül.
Szombat reggel volt, ami azért volt furcsa, mert Max ilyenkor még mélyen aludt, vagy dolgozott, most mégis itt ült és nem csinált jóformán semmit. Átfutott az agyán, hogy felhívja Lexist, aki elűzné minden gondját, de most nem volt kedve a nőhöz. Imádta a lány testét, aki tudta, hogy ő mit szeret és Max ezért kedvelte annyira, mivel nem próbált meg vele beszélgetni, vagy beleszólni az életébe. Bár csak a pénzért és az élvezetekért volt vele, Maxnak ez teljesen megfelelt.
Ma azonban semmit nem akart csinálni, de nem bírta a tétlenséget, ugyanakkor nem érzett késztetést arra, hogy azzal a lánnyal találkozzon, akivel mostanában randizott. Ma nem akart egy nővel sem találkozni, csak élvezni akarta az életet, le akarta inni magát.
Max felkelt a fotelból és a konyhába sietett. A bárpulthoz vette az irányt, ahonnan elővette a whiskys üveget, majd a jeget a mélyhűtőből. Kivett egy poharat a hűtő mellett lévő szekrényből, majd kettő jégkockát tett bele és felöntötte whiskyvel. Egy hajtásra kiitta az aranyszínű folyadékot, ami kellemesen égette a légcsövét.
Közben körbenézett. A konyha és a nappali egy légtérben volt, csak egy boltív választotta el őket egymástól. A pult mögül is jól látta a tévét, ami még mindig ment. A nappali közepén egy kis üvegasztal volt, rajta egy váza, alatta pedig egy zsiráf mintás szőnyeg. A kanapé és a fotel is halvány barna, krémszínben pompáztak, rajtuk mintás sötét barna párnák tették harmonikussá az összképet. Az ablak alatt két fa szék állt, kockás huzata zöld és vajszínű volt. Karfája sötétbarna, ami összhangban volt kör alakú asztallal, amin teázni vagy kávézni is lehetett. Mögötte egy lámpa volt, hogy ha az embernek kedve támad, akkor akár olvashasson is a süppedős székekben. A falak, a plafon és a függöny is fehér volt, bár a két könyvespolc vonalát követve egy-egy sárga csíkban sárgára festették a falat, ami feldobta a szobát. A két könyvespolc közrefogta a hatalmas tévét. A padlót pedig parketta fedte.
Max megfordult és a pultnak dőlt. Figyelmét most a konyhára összpontosította.
A konyha színei harmonizáltak a nappaliéval. A munkalap vajszínű volt, a konyhaszekrényeké pedig sötétbarna, amik úgy voltak elhelyezve, hogy L alakot formáljanak. A konyhaszekrények előtt egy asztal volt, amit Max nem igazán szokott használni. A falnál lévő szekrények fölött a modern konyhába remekül beillő lebegő polcok voltak. A legtöbbjük rendes ajtós volt, de volt egy ajtó nélküli nyitott is, amin a férfi a különböző teákat és kávét tartott. Az üvegajtajú polc mögött pedig poharakat tartott. Egyedül a hűtő és a sütő színe volt szürke és fekete, ami más volt, mint a többi és így egy kis színt vittek a helyiségbe. A függöny itt is fehér volt, a falak pedig halványszürke színűek.
Minden a fényűzésre utalt, ami általában Maxot büszkeséggel töltötte el, de ma nem. Ma még ez a jólét és luxus sem érdekelte. Miután körbenézett megint töltött magának a whiskyből és ugyanazzal a lendülettel meg is itta. Az üveget visszatette a helyére, átsietett a nappalin, hogy kikapcsolja a tévét, majd benyitott a hálószobájába.
A szoba tágas volt, az uralkodó színei pedig a szürke és a barna. A falakat neobarokk, virágmintás tapéta fedte és két tájkép egészítette ki. Az ágy hatalmas volt, a takaró és a párnák gesztenyebarnák voltak, támlája pedig párnázott. Mellette két barna és vajszínű éjjeliszekrény helyezkedett el, azokon pedig egy-egy asztali lámpa. Az ablak előtt egy kisasztal volt, rajta a férfi laptopjával. A sötétítő függönyök fakó pirosak voltak, amik harmonizáltak a szürke plafonnal és a vajszínű szőnyeggel. Az ággyal szemben a fal vonalában szekrények és komódok sora helyezkedett el.
A szoba egyszerre volt egyszerű és elegáns, ami a belső építész szakértelmét tükrözte.
Max a komódhoz ment, kinyitotta és kivett belőle egy fekete mellényt. Gyorsan magára kapta, majd a bejárati ajtóhoz sietett. Ott megtorpant. Megfordult a fejében, hogy nem mozdul ki a lakásából és a kanapéján issza le magát, de végül elvetette az ötletet. Elfordította a kulcsot a zárban és kilépett az ajtón.

New Orleans, a jazz szülővárosának élete ilyenkor is pezsgett. Maxnak is egyből jobb kedve lett, ahogyan elnézte a nevetgélő embereket, akik mindig optimisták voltak, ami akaratlanul is hatott az emberre.
Laissez les bons temps rouler! Ez volt a mottójuk, ami annyit jelent, hogy Élvezd az életet! Ez meg is mutatkozott az életmódjukban. Ebben a városba rendezték meg a Mardi Gras-t, ahol önfeledten szórakozhattak. Az egész világon híres karnevált minden évben húshagyó kedden megrendeznek 1699 óta. Rengeteg embert vonzott, ami nem is volt csoda. Olyan hangulat uralkodott itt, amit akkor is érdemes volt megnézni és részese lenni, ha az ember a sok turista miatt nem tudott szállodai szobát foglalni.
Maxot ez a veszély nem fenyegette, hisz itt lakott. Imádta a Mardi Gras hangulatát, ami mindig magával ragadta. Imádta az emberek sokaságát, azt, hogy önfeledten ünnepelhetett. Szeretett itt lakni, mert itt az emberek mindig kedvesek és vidámak voltak. Élvezte ezt az életmódot és persze azt, hogy élvezhette az életet.

Max a Jackson Square mellett lévő park felé vette az irányt. Igazából ez egy hatalmas négyszög alakú zöld terület volt a francia negyed szívében. A négyzet középpontjába volt a Saint-Louis katedrális, amit elszórtan sövény, virágágyások és természetesen kerítés vett körbe. Ezek az égből nézve egy kört alkottak. Az épület egyike volt azon kevés római katolikus templomnak az Egyesült Államokban, amik egy közterületen helyezkedett el.

Max már a parkot körülvevő kerítésnél járt és mivel az nyitva állt, könnyedén besétált rajta. Sokan követték a példáját kihasználva a meleg időt. A férfi a katedrális felé sétált, amit körsétányon is meg lehetett közelíteni.

A kapuhoz közelebb Andrew Jackson szobra helyezkedett el, utána a szökőkút és közvetlenül utána a templom. De ő csak a lovas szoborig jutott, mivel felkeltette a figyelmét egy nő, aki a szobor előtt állt. Szőke, rövid tépett haja divatos volt, szoknyája pedig combközépig ért. Lábai hosszúak és karcsúak voltak és a magassarkú cipő kiemelte kecses alakját. Bár háttal állt Maxnak, a férfi tudta, hogy a nő gyönyörű és kívánatos. Az öle azonnal életre kelt és már el is felejtette a rossz kedvét. Azonnal be akarta cserkészni a nőt és eldöntötte, hogy tesz ennek érdekében.

Max csöndben odasétált a szoborhoz, a nő mellé lépett és úgy tett, mintha ő is csak egy nézelődő turista lenne. Ám nem bírt sokáig magával, mivel nagyon kíváncsi volt a nő arcára. Nem tudott sokáig ellenállni a kísértésnek és rápillantott. A látvány letaglózta. Bár csak profilból látta, mégis lenyűgözték a látottak.

Szerette volna teljes valójában látni a lányt. Nem kellett sokáig várnia, mert az ismeretlen szépség felé fordult. Érdeklődve nézett rá, Max pedig tisztában volt azzal, hogy azért teszi ezt a nő, mert ő bámulja, de egyszerűen nem tudta levenni a szemét róla. Ajkai vérvörösek voltak, a szemei pedig földöntúli kékben ragyogtak. Sosem találkozott még ilyen különleges szemszínnel. Azonnal megbabonázta. Életében először nem tudott megszólalni.

Xénia közömbösen nézte a férfi csodálatát. Szemügyre vette a már ismerős arcvonásokat. Sötét barna haj, gesztenyebarna szem. A férfi nagyon is jóképűnek volt mondható, ezért bomlottak utána a nők. Nem mellesleg pedig izmos volt és rettentően férfias. Xénia megértette, hogy miért vágyakoznak utána a női nem tagjai, de őt hidegen hagyták a férfi erényei és pompás teste. A földi nőkkel ellentétben azonban Xéniát mindez hidegen hagyta.

A férfi továbbra sem szólalt meg és kitartóan bámulta, már-már illetlenül, ezért Xéniának kellett megszólalnia.

-         Ismerjük egymást, uram?
A férfi pislogott néhányat, majd elmosolyodott.
-         Elnézést kisasszony. Nem, nem ismerjük egymást, de egyszerűen elkápráztatott a szépsége. Remélem nem vette tolakodásnak a viselkedésem.
Meg kell hagyni, a férfi nagyon értett ahhoz, hogy elbűvöljön egy nőt, de talán Xénia volt az egyetlen a világban, akire nem volt hatással a férfi sármja. De ezt neki nem kell tudnia.
-         Nem, egyáltalán nem.
El akart fordulni, de ahogy sejtette, a férfi nem hagyta annyiban, hogy csak így semmibe vegye.
-         Itt lakik a városban, kisasszony?
Xénia hagyta magát, hisz a férfi pontosan úgy reagált, ahogy ő szerette volna. Visszafordult felé és próbált barátságos arcot vágni, ami nem volt könnyű, hisz fogalma sem volt arról, azt hogy kell. Bár nem is nagyon erőlködött annak érdekében, hogy megnyerje a férfit. Látta rajta, hogy kívánja őt és ez az ő malmára hajtotta a vizet. Innentől kezdve nem nagyon kellett bármit is tennie az ügy érdekében. Csak fenntartani az érdeklődését.
-         Igen, bár csak most költöztem ide. Még nem nagyon ismerem a várost.
-         Akkor szerencséje van, kisasszony. Én itt lakom már egy ideje, úgyhogy, ha gondolja, akkor én körbevezethetem.
-         És kit tisztelhetek önben?
-         Ó, de modortalan vagyok – kapott az arcához a férfi. – Max Gordon, személyesen.
A férfi hangjából sütött a magabiztosság és az önteltség. A lányt ez rettentően idegesítette, de nem említette meg neki. Az mindent tönkre tett volna. Ezért csak ennyit mondott:
-         Xénia Palmer – kezét nyújtotta a férfinak, aki nem rázta meg, hanem csókot lehelt rá.
Xénia nem pirult el, ahogy Max számított rá. Ez általában mindig bevált a nőknél, de úgy tűnik, a lányt keményebb fából faragták. A kihívás csak még izgalmasabbá tette a végeredményt. Az elkerülhetetlent. Max türelmes volt, mivel biztos volt a sikerben. Előbb-utóbb Xénia sem fog tudni ellenállni neki, hisz olyat kínált, aminek nem tudnak sokáig ellenállni. Elmosolyodott, ha arra gondolt, hogy azok a hosszú lábak körbeölelik.
-         Max, most már elengedheted a kezem. Ugye nem baj, ha Maxnak szólítalak?
A férfinak csak most tűnt fel, hogy még mindig Xénia kezét szorongatja. Elpirult és elengedte a kezét. Nehezen bírt magával ilyen szépség láttán. Ahhoz volt hozzászokva, hogy a nők azonnal és örömmel megadják magukat neki. Na de nem baj. Örült a kihívásnak, hisz erre volt szüksége. Az élete ellaposodott és itt volt a lehetőség, hogy színt vigyen bele.
-          Persze, hogy nem – válaszolt a kérdésre.
Pár pillanatig némán álltak egymással szemben. Körülöttük zajlott az élet, de ők csak egymást nézték. Max csak remélni merte, hogy végre hatással van a kinézete Xéniaára. Ha így is volt, nem mutatta.
-         Akkor körbevezetsz? – kérdezte a lány.
-         Természetesen.
A kezét nyújtotta és Xénia belekarolt. Max lassan vezette a nőt végig a macskaköves utcákon a francia negyedben. Rengeteg hotel és kávézó mellett haladtak el. Egy kicsit mesélt a lánynak a városról – már amennyit ő maga is tudott róla.
-         Gyönyörűek ezek az épületek. Azt hiszem, imádni fogom New Orleanst.
Max felderült ennek a mondatnak a hallatán. Már alig várta, hogy becserkészhesse a nőt. Mivel csak egy rövid ujjú póló és egy mellény volt rajta és Xénián is egy pántos kék szoknya volt, ezért érezte bőrének érintését. Heves vágy járta át az egész testét és alig bírta visszafogni magát. De megtette, mert ez is a játék része volt. Minél később jön el a beteljesedés, annál nagyobb lesz az élvezet.
-         Igen, valóban azok. – De te még szebb, gondolta magában Max. – Xénia?
-         Igen?
-         Meghívhatlak egy kávéra?
Xénia pár pillanatig habozott. Legalábbis ezt a látszatott keltette.
-         Örömmel elfogadom a meghívást.
A férfi rámosolygott és egy kávézó felé terelte. Max nem egy kinti asztalhoz vezette, hanem bent foglaltak helyet, a légkondicionált helyiségben. A belső tér nagyon elegáns volt, ugyanakkor modern is. Az egyik sarokban két asztalt egy paravánnal választották el, ami barna alapon vöröses mintákkal volt díszítve. A paraván mögötti fal bordó volt, míg a helyiség többi része barna és vajszínű. A székeket fekete és krémszínű huzattal látták el, ami passzolt a többi berendezési tárgyhoz. A terem végében helyezték el a pultot, előtte pedig egy bárszékek.
És nyüzsgött az élet. Csak egy asztal volt üresen, mégpedig közvetlenül az üvegfal előtt. Az üvegen keresztül tökéletesen rá lehetett látni az utcán járkáló emberekre.
Odasétáltunk az asztalhoz és Max kihúzta a széket Xéniának, aki helyet foglalt. Max is így tett és intett az egyik pincérnőnek, aki odasietett hozzájuk.
-         Jó napot! Mit hozhatok?
Max végignézett a pincérnőn. Vörös haját lófarokba fogta, hogy ne zavarja a munka közben. Egyenruhája makulátlan volt, mosolya pedig őszinte. A férfi kivetette volna rá a hálóját, de most csak Xénia kötötte le a figyelmét. Ezért elmosolyodott és flörtölés nélkül válaszolt a feltett kérdésre.
-         Nekem egy feketét a hölgynek pedig egy…
-         Egy expresszót.
-         Máris hozom.
Azzal a pincérnő elsietett Max és Xénia pedig „egyedül” maradt. A férfi kicsit feszengett, mivel nem találkozott még ilyen nővel, mint Xénia. Nem tudta, hogy kezelje. De gyorsan tanult és biztos volt benne, hogy el tudja érni, amit akar.
Xénia nem vesztegette az idejét olyasmikre, mint a fecsegés, ezért most sem tett kivételt. Emellett kíváncsi volt, egy ilyen férfi hogy képes egy olyan helyzetből kimászni, amibe sodorta magát. Nem állt szándékában megkönnyíteni a helyzetét, ezért várta, hogy ő kezdeményezzen.
-         Szóval Xénia, mesélj kicsit magadról.
Max előrehajolt és kíváncsian várta a választ. Xénia is előrehajolt és így az arcuk nagyon közel került egymáshoz.
-         Inkább te mesélj.
A férfi felnevetett. Összekulcsolta a kezét és sokat ígérő pillantást vetett rá. A pimasz félmosoly csak még vonzóbbá tette a megjelenését. Xénia megerőltette magát és elmosolyodott, de ez nem egy meleg és kedves mosoly volt, hanem olyan, mint ő maga. Hideg és dermesztő. Úgy tűnt, mintha ezt Max nem venné észre, vagy csak nem akarta.
-         Egyikünk sem enged? – kérdezte a férfi.
-         Úgy tűnik.
-         Akkor mi legyen?
Xénia hirtelen hátradőlt a székében, amit Max nem tudott mire vélni, de pár másodperc múlva megtudta az okát. Marissa nevű pincérnő visszajött hozzájuk és letette eléjük a két kávét.
-         Köszönjük.
Ismét magukra maradtak. Nem zavarta sem Maxot, sem pedig Xéniát a többi ember beszélgetése, mert csak egymásra figyeltek. Hogy tovább húzza az időt Xénia belekortyolt a kávéjába. Nagyon finom volt és az illata is íncsiklandozó.
Max Xéniát figyelte, ahogy belekóstol a kávéjába. Az arcán nem látszott érzelem, csak a szeme csillant meg egy pillanatra, de ez a csillogás szinte azonnal el is tűnt és a szeme újra kifejezéstelen és hideg lett. Elgondolkodott vajon miért nem mutat semmilyen érzelmet a nő. Hogy miért viselkedik ilyen hűvösen és közömbösen, ugyanakkor nem értette, hogy miért keltette fel az érdeklődését ez a viselkedés. Ő mindig is a készséges nőket szerette, most mégis itt kávézik egy olyan lánnyal, aki láthatóan nem érdeklődik iránta. Vagy ez csak egy színjáték lenne? A férfi nem tudta eldönteni, de elhatározta, hogy kideríti.
Ő is a szájához emelte a csészéjét és nagyot kortyolt a fekete nedűből. Kellemesen égette a torkát és lehunyta egy pillanatra a szemét. Imádta a kávé izét.
-         Látom, nagyon szereted a kávét.
Max azonnal kinyitotta a szemét és észrevette, hogy Xénia őt figyeli.
-         Valóban. Ahogy elnézem, te is.
-         Nem sokszor iszom kávét, de az íze tényleg jó – ismerte be Xénia.
-         És mit szoktál csinálni? Ha nem kávét iszol, mint a legtöbb normális ember New Orleansban.
A lány felvonta a szemöldökét, de több jelét nem adta, hogy értékelné a humort. Csak ennyit válaszolt.
-         Férfiakat szoktam elcsábítani.
Max felnevetett. Ez a nő tényleg nagyon érdekes. Már alig várta, hogy kiderítse minden titkát. Főleg azt, hogy milyen az ágyban.
-         Na, látja ezt tényleg elhiszem. Bár azt gondolom, hogy nem nagyon kell erőlködnöd.
Xénia nem reagált erre a kijelentésre.
-         Engem is el akarsz csábítani? – tette fel a kérdést Max.
-         Igen.
A férfi meglepődött partnere gyors és szégyentelen válaszán. De határtalanul boldog volt ettől a kijelentéstől.
-         Valóban?
-         Ne is tagadd, hogy te is ezért hívtál meg egy kávéra. Talán nem itt kellene vesztegetnünk az időnket nem így gondolod?
-         Teljesen igazad van, kedvesem. Nem szeretem megvárakoztatni a hölgyeket, úgyhogy már kérem is a számlát.
Intett a pincérnőnek és pár perccel később már Max lakása felé sétáltak. A férfin izgatottság lett úrrá, mintha csak egy kamasz lenne, aki az első szexuális élményét fogja megtapasztalni. Végülis ez részben igaz volt, hisz ilyen nővel még sosem szeretkezett. Ki tudja, talán Xénia szereti a szado-mazot. Max megborzongott ennek gondolatára.
Csendben tették meg a sétát a férfi háza felé és ezúttal Xénia nem karolt belé. Szerencsére hamar odaértek, mert Max már nem bírt magával. Amint beléptek az ajtón a lányt a falhoz szorította és csókolni kezdte. Ő viszonozta a csókot és a férfi ettől felbátorodott. Megfogta a nő derekát, majd lassan a kezét a combjára csúsztatta, felhúzta a szoknya szegélyét és simogatni kezdte az alatta lévő bőrt.
Xénia nem élvezte úgy a csókot, mint a férfi. Egyáltalán nem érzett közben semmit. Nem akarta, hogy Max itt próbálja meg magáévá tenni – ami amúgy sem fog bekövetkezni – ezért eltolta magától.
-         Ne itt.
Csak ennyit mondott és Max beljebb húzta a lakásba. Most jött el a pillanat. Xéniának rossz előérzete volt, ezért nem akart sok időt elidőzni az emberek világában. Le akarta tudni a dolgot a férfival. Úgy döntött nem húzza el a büntetés kezdetét. Most fogja megbüntetni, aztán visszatér a dimenziójában.
Sajnos megzavarták őket, pedig Xénia azt hitte ez nem fordulhat elő.
Az ajtó hatalmas erővel kivágódott és egy izompólóban és fekete farmerben lévő, vonzó férfi lépett be a lakásba. Max és főleg Xénia elképedve nézte a jelenetet. A lány nem számított rá, hogy bárki is meg tudja őt lepni.
-         Elnézést a zavarásért, de azt hiszem, el kell rabolnom a hölgyet.
-         Ki maga? – szegezte neki a kérdést Max, de vele ellentétben Xénia tudta, amint belenézett az idegen szemébe.
Bár még soha nem találkozott vele, a szemében táncoló lángok azonban elárulták a kilétét. Megdermedt. Ez lehetetlen.