2012. május 22., kedd

5.fejezet

Oké, mindenkitől bocs a sok késés miatt, de sajnos az érettségi most nem kedvez az írásnak. Azért ha lesz időm igyekszem írni. Egyenlőre itt ez a kis fejezet. Jó olvasást :)

5


Xénia egy kis időre visszatért dimenziójába. Újra átélte az átlépéssel járó mámorító érzést, majd kilépett a hegy belsejének legnagyobb termébe. Hűséges szolgája és barátja, Sloane már várt rá. Lehorgasztott fejét azonnal felkapta, mikor megérezte úrnője jelenlétét. Felkelt és elé sietett. Hatalmas teste szinte betöltötte a teret. Fejét lehajtotta, hogy Xénia el tudja érni.
Sloane.
Xénia kinyújtotta a kezét és megsimogatta az állat pikkelyes bőrét. Megvakargatta Sloane állát, majd elengedte a sárkányt és elsétált mellette. Kezét végighúzta az állat oldalán, becézve őt. Sloane felmordult, de nem agresszíven, csak tetszését fejezte ki ezzel. Xénia jól ismerte ezt a hangot. Sloane mindig ezt a hangot hallatta a közelében, de csak az övében. Ha a többi sárkánnyal volt igazi jégsárkányhoz méltóan viselkedett. Xénia sosem értette annak okát, hogy miért szerette őt annyira ez az állat. Ő parancsolt neki igen, de attól még nem kellett volna szeretnie is.
Ez még neki is egy rejtély volt. De nem bánta, hogy így történt.
De most nem miatta jött ide. Valójában fogalma sem volt, miért tért vissza. Egyszerűen csak az ösztöneire hallgatott. Vagy talán csak itt nem találhatott rá a másik istenség. Ez volt az egyetlen hely a világon, ahol Thaddeus nem érhette utol. Az ő birodalmában.
Elege volt!
Sloane gyere!
Hátra sem nézett, hogy követi-e a sárkánya. Tudta a választ. Elindult a labirintusszerű barlangrendszerben. Direkt azokat az alagutakat választotta, ahol tudta Sloane is átfér. Kezével végig követte a fal vonalát. Ujjának érintésére és egy gondolatára új jégréteg képződött ott, ahol megérintette a falat. Nem volt oka tettének, de jólesett Xéniának. Használni az erejét. Érezni mérhetetlen hatalmának mértékét. A jég hideg érintése a bőrén beleitta magát a lelkébe. Táplálta érzéketlenségét, s ez megnyugtatta őt.
Xénia egyenletes tempóban haladt, Sloane pedig követte. Az istennő hallotta mind a saját, mind a sárkánya lépteinek hangját. A sötétben hallatszó egyenletes ütem újra eszébe juttatta rideg szívét, mely már az idők kezdete óta érzelemmentes volt. Nemcsak megnyugtató, de jó érzés volt ezekben az alagutakban sétálni.
Xénia tökéletesen látott a sötétben, - akárcsak Sloane - így nem okozott gondot neki a közlekedés. De még ha nem is így lett volna, Xénia akkor is ismerte dimenziója minden négyzetcentiméterét. Hisz ő alkotta meg magának ezt a világot. A nyugalom és ridegség rendíthetetlen szigetét.
Hirtelen a nyaklánca mögött lévő tetoválás kéken felizzott a bőrén. Bal kezével odanyúlt, és a minta szinte égette a hideg bőrét. Forróság áradt ki a tetoválásból, ami teljesen elütött Xénia hideg bőrétől.
A jel felizzása csak azt jelenthette, hogy sárkányai kommunikálni próbálnak vele. Megérezték közeledtét és így jelezték ez iránti örömüket, hisz Xénia csak ritkán hagyta el a központi termet. Az istennő hallotta minden egyes sárkányának a hangját a fejében. Egyenlőre nem válaszolt nekik. Tartva eddigi tempóját, továbbra is a felszín felé tartott.
Egyre több fény jutott az alagútba, ami céljának közelségét jelezte. Végül kilépett a barlangrendszerből egy hatalmas párkányra. Közel voltak a csúcshoz, és ez volt a legnagyobb és legmagasabban lévő kiszögellés a hegyen.
Xénia sárkányai számára hozta létre ezeket. Néha ő is kilátogatott ide, és csak nézte a tájat, amit jég borított. Ameddig a szem ellátott csakis jég, jég hátán. Unalmas síkság, amit semmilyen növény nem tarkított. Kihalt táj volt, mint Xénia jéghideg szíve, mely értelmetlenül dobogott a mellkasában.
Xénia kisétált a párkányra és sárkányai sziluettjét nézte, ahogy azok a levegőben táncoltak a tiszteletére. Élettel töltötték meg ezt az elhagyatott helyet. A szárnycsapások hangjai betöltötték a csendet. Xénia csak állt és élvezte a látványt.
Előtte a mélység, mögötte pedig a sötét, magányos barlangok. Még sosem érezte azt, hogy ezek a dolgok rosszak lennének. Sőt, eddig ez volt az élete, nem érezte úgy, hogy ennek máshogy kéne lennie.
Most mégis, egy pillanatra – csak egy pillanatra – számba vette a lehetőséget, hogy mi lenne, ha ez másként lenne. Ha más lehetne. Ha ő is érezne. De elvetette ezt. Az egyensúlynak fenn kellett állnia, vagy a világ elpusztul. Egyensúlynak kellett lennie és mivel Thaddeus oly heves és kiszámíthatatlan volt Xéniának pont az ellentéte kellett, hogy legyen. Mindegy mi történik, ennek így kellett lennie. Mindig is így volt.
Miközben Xénia merengett Sloane is felrepült az égre. Hatalmas szárnyait kitárta, majd egy nagy szárnycsapással felrepült a levegőben. Alakja jól kivehető volt a többieké közül. Gyorsasága és ügyessége páratlan volt. Minden ízében különleges hím volt.
Az istennő tekintetével újra sárkányait pásztázta. A tetoválás még mindig izzott és most már válaszolt sárkányai szavaira.

 Max Gordon az irodájában ült. Xénián járt az esze, így alig foglalkozott a munkájával. Nem tudott összpontosítani. Az íróasztala mögött ült és bámulta a számítógépe monitorát, miközben egy tollal dobolt az asztalon.
Az, hogy az irodájában kellett ülnie szinte megőrjítette Maxot. Lábával folyamatosan a padlón dobolt. Alig fért a bőrébe. Ágyéka folyton sajgott és átkozta azt a férfit, aki megzavarta őket, és nem tudta befejezni, amit elkezdett a nővel.
Megcsörrent a telefonja. Kelletlenül ugyan, de a férfi felvette. Titkárnője hangja hallatszott a kagylóból. 
– Uram, ne haragudjon, hogy zavarom, de egy úr azt állítja, hogy találkozója van önnel, és hogy egy halaszthatatlan ügyről van szó. Beengedhetem?
Titkárnője, Lydia Walker hangja kissé feszült volt, ami eltért a megszokottól. Max arra következtetett, hogy ez az illető nagyon türelmetlen lehetett és nem tágított, ugyanis Lydiát nehéz volt kihozni a sodrából. Nyugalma szinte végtelen volt. Rezzenéstelen arccal tűrt mindent, ha a munkájáról volt szó.
De Max nem értette a dolgot. Mára nem beszélt meg senkivel sem találkozót, vagy megbeszélést, főleg nem egy fontos ügyről.
Mégis ki lehet ez a pasas?
Hogy hívják ezt az urat?
Thaddeus Wright.
Thaddeus? Ez a név nem mondott Maxnak semmit. 
Küldd be!
Pár másodperc múlva már nyílt is Max irodájának faajtaja. Amikor megpillantotta a vendégét, Max nem hitt a szemének. Gondolatainak tárgya testesült meg előtte. Az a férfi lépett be az irodájába, aki közbeavatkozott, mikor Xéniával volt. Ugyanaz a barna haj, ugyanaz az arrogáns viselkedés és ugyanaz a furcsa, vöröses árnyalatú szem.
Az idegen jó szabású, krémszínű öltönyt viselt, vörös nyakkendővel. Egy ügyvéd, vagy üzletember benyomását keltette, de Maxot ez valamiért nagyon idegesítette. Nem igazán akarta elhinni, hogy egy ilyen alak egy cégnél, vagy más hasonló intézményben dolgozzon. Ahhoz túlságosan is nőcsábász külsejű volt. Mondta ezt ő. Még jobban felkapta a vizet ennek a gondolatára.
Max felpattant. Széke a lendülettől majdnem hátraesett, de csak hátrébb gurult. A férfit egy pillanat alatt elöntötte a düh és rögtön neki is ugrott volna a tagnak, hogyha titkárnője nem állt volna mögötte.
Köszönöm Lydia, elmehet.
Igenis uram.
Lydia egy szó nélkül becsukta maga mögött az ajtót, miután kihátrált az irodából, Max pedig kettesben maradt Thaddeus Wrighttal. De nem hitte, hogy a férfinak ez a valódi neve.
Hello Max – szólalt meg hirtelen Thaddeus.
Honnan tudja a nevem?
Max dühe és zavarodottsága egyre csak nőtt. Nemcsak az volt rejtély, hogy honnan bukkant elő a férfi a múltkor, és most, hanem az is, hogy honnan tudott róla ennyi mindent.
Mégis mi a fene folyik itt? – csak ez a gondolat zakatolt Max fejében.
Nem számít honnan tudom. Az, amit mondani akarok sokkal fontosabb.
Valóban? Hallgatom. Foglaljon helyet.
Max kíváncsiságát felkeltette a férfi válasza, ezért nem küldte el azonnal. Tudni szerette volna, mit akar tőle.
Thaddeus helyet foglalt Max asztala előtti két szék egyikére, majd Max is követte a példáját, miután visszahúzta a székét. A férfi nem húzta az időt. Minden előzmény nélkül előrehajolt. Rátámaszkodott az asztalra és egyenesen Max szemébe nézett.
- Nagyon jól figyeljen arra, amit mondok. Tartsa távol magát attól a nőtől. A saját érdekében.
Max egy pillanatig csak farkasszemet nézett az idegen férfival, majd hangosan felnevetett. Hátradőlt és istenigazából elkezdett nevetni. Nem bírta megállni. Annyira nevetséges volt ez az alak. De egy fél perc után, mintha csak egy másodperc alatt elvágták volna, abbahagyta a röhögést. Halálos komolysággal nézett Thaddeus szemébe.
- Még hogy hagyjam békén? És ki maga, hogy megmondja ezt nekem. Talán a férje?
A férfi is hátradőlt a bőrülésben. Arcán bosszankodás és türelmetlenség látszott. Mintha csak egy gyereknek kellene elmagyaráznia valami magától értetődőt. Ez csak még jobban felpaprikázta Max kedélyét.
- Nem, nem vagyok az – válaszolt Max kérdésére Thaddeus. – De ha nem hallgat rám, akkor meg kell fizetnie a döntése árát.
- Ezt vegyem fenyegetésnek?
- Inkább figyelmeztetésnek.
Maxnak elfogyott a türelme. Rácsapott az asztalra. A csattanás hangja szinte visszhangzott a szobában. Max keményen a vele szembe ülő férfi szemébe nézett, közben pedig előrehajolt.
- Maga csak ne mondja meg nekem, hogy mit csináljak. Világos voltam?
A férfi nem ijedt meg a Max fenyegető hangja hallatán. Idegesítően nyugodt maradt.
- Persze, Max. Teljesen világos volt, de később ne mondja, hogy nem figyelmeztettem.
Azzal Thaddeus felállt és minden további szócséplés nélkül távozott. És nem nézett vissza.

Thaddeus kissé dühös lett annak az ostoba férfinek a viselkedése miatt, azonban egyenlőre nem igazán tehetett semmit. Ha ez a tökelütött ilyen makacs, akkor megérdemli a sorsát. Igen, ez így van, csakhogy Thaddeus eldöntötte, hogy ezt megakadályozza bármibe is kerül. Bár kétsége támadt miért is akarja megmenti ezt az önző alakot. De mégis csak ígéretet tett, és szándékában állt be is tartani azt.
Thaddeus kilépett Max irodájának ajtaján. Ahogy a lift felé indult elhaladt a férfi asszisztensének asztala előtt. Odakacsintott neki, de a nő mogorván nézett vissza rá. Az isten ehhez nem volt hozzászokva, de magában vállat vont, és folytatta útját. Mikor a lifthez ért, megnyomta a hívógombot, majd várt. Amikor meghallotta a csengő hangot beszállt a liftbe és ismét a folyosó felé fordult. Egy utolsó pillantást vetett az irodára, majd a lift ajtaja bezáródott.