2012. december 24., hétfő

14.fejezet

Egy kis karácsonyi ajándék :)




14

– A francba! – káromkodott már ezredjére is Thaddeus.
Átkozta magát, amiért olyan felelőtlen és meggondolatlan volt. Nem szabadott volna behatolni Xénia álmába, de annyira kívánta az istennőt, mint nőt még soha, és ez teljesen kifordította önmagából. Meggondolatlan és felelőtlen lett, és most veszélybe sodort mindent, amit eddig elért. Már-már sikerül valamiféle érzelmet kicsikarnia a makacs és rideg istennőből bebizonyítva ezzel magának is, hogy megéri harcolni, de egy pillanat alatt lerombolt mindent, sőt rosszabb helyzetbe került, mint amiről indult.
Tudta, érezte és látta az istennőt. Olyan megbántottság volt rajta, hogy a férfi szíve megszakadt érte. Főleg, mert miatta érezte így magát a nő. Most először látta sebezhetőnek, és akaratán kívül összetörte, de elhatározta, hogy nem enged. Meg kell szereznie magának.
A nő csókja mindent felemésztett benne és a tűz, ami benne égett még nagyobb lángra kapott. Ez a nőszemély feltüzelte és megperzselte belülről, ugyanakkor teljesen kiforgatta önmagából. Forrón lüktető birtoklási vágyat és hideg féltékenységet ébresztett benne, ami belemart, akár egy támadó oroszlán. Annyi ellentétes érzés kavargott benne, hogy már ő maga is megijedt ezektől.
De hiába minden, Thaddeus akkor is őrülten kívánta a nőt. Még sosem látta, hogy így elengedte magát, mint álmában. Újra ezt akarta látni, újra így akart vele lenni, de már nem csak álmában. Azonban ezt nem lesz egyszerű elérnie azok után, ami történt. Ezzel Thaddeus is tisztában volt.
Sejtette, hogy a Jégkirálynő drasztikus lépésre szánja el magát ezután, így neki is tennie kellett valamit. Támadt egy őrült ötlete és az a gondolat futott át az agyán, hogy már nincs mi veszítenie. Dupla vagy semmi.
Kezdődjön a játék, ami egy halálos tánc lesz a két isten között.

Thaddeus a Tűz Földjén sárkányaival körülvéve egy olyan dologra készült, amire még soha. Nem tudta, hogy sikerrel jár-e, de remélte. Tudta, hogy őrültség, de más kiutat nem látott. Iszonyúan magára haragíthatja ezzel az istennőt, de így legalább érzelmet tud kicsikarni belőle és azok után, ami történt tudta, hogy csak erős érzelmi behatásra tudja majd megtörni az újonnan felépített védőpajzsát.
Kedvenc vulkánja felett lebegett, most pedig lassan leereszkedett egyenesen a lávába, de nem süllyedt el benne, hanem ráállt a felszínére. Talpát kellemesen melegítette a forró folyadék. Itt volt a legerősebb és most minden erejére szüksége volt. Behunyta a szemét és elengedte az erejét.
Az egész dimenzió beleremegett. Erőhullám söpört végig, mindenhol érezhető volt isteni jelenléte. Sárkányai parancsára körbevették a vulkánt, és a levegőben alkottak egy kört, ami az erőt és egyensúlyt hivatott jelképezni. Thaddeus bizakodott benne, hogy ez még inkább felerősíti a mágiát, amit használni akart.
Kezét az ég felé emelte és a fejét is felemelte. Szeme kipattant, majd belekezdett. Még inkább fokozta az erejét, majd mindet beleadta, hogy sikerüljön a terve. Egy helyre, leginkább egy személyre összpontosította.
Ősi, az emberek számára felfoghatatlan szavakat mormolt. Az isteni nyelvet, amit csak Xénia és ő ismert.
Inmorte, sarrum, rapšāti šalāš partamond. Uptustra lebah ittronta aquaraind vendxai. Astra mo parsū optorno morto. Parade!
Bár még sosem használta ezt a fajta mágiát, de ennek ellenére jelentésük és maguk a szavak örökre és visszavonhatatlanul belevésődtek az emlékezetébe. Te, ki tekinteted reám veted, azt lásd, amit én láttatni akarok veled. Szemed homályosítsa el a sötétség, igazi valóm és erőm rejtve maradjon előtted.
Ahogy a szavak elhagyták a száját, az energiahullámok, amiket kibocsátott szinte már égetőek voltak. A vulkán éledezni kezdett és csak lövellte ki magából a lávát Thaddeus körül, de őt kikerülte. Sárkányai a káosz ellenére a helyükön maradtak.
Miután az utolsó szó is elhagyta a férfi ajkát egy pillanatra minden megdermedt, az erő hirtelen kirobbant, majd vissza az istenbe. Thaddeus térdre esett a hatalmas energiától, ami olyan hirtelen tért belé vissza. Vér folyt végig a szája szélén, és amilyen gyorsan visszatért, olyan gyorsan hagyta el őt az ereje. A mágia hatni kezdett, de ez olyan hatalmas ige volt, amivel a férfi még nem próbálkozott és meg is volt a keresztje.
Túl sok erőt használt fel, túl erős igét használt és ráadásul olyanon, akire maga is ilyen átkokat szór. Csak remélte, hogy megéri majd, hogy használta, a következmények ellenére is.
– Menj, menj az utadra és tedd a dolgod! – nyögte elhalva a férfi, majd vért köpött fel.


Xénia otthona megremegett és ő térdre esett. A szívéhez kapott és nem értette mi történt.
– Talán Thaddeus műve lenne? – kérdezte félhangosan az istennő magától. – Nem, az lehetetlen. Az én birodalmamban nincs hatalma.
Nem, biztosan nem ő volt. Xénia sokkal valószínűbbnek tartotta, hogy ez azt jelzi, hogy a világ – főleg a saját dimenziója – már érzi a változást, ami végbement benne. Kíváncsi volt, mikor fog az emberi világban is megmutatkozni természeti katasztrófák formájában a bensőjében dúló harag és jeges ridegség, ami mostanra ismét visszatért.
Sloane felmordult és közelebb húzódott Xéniához. Az istennő annyira furcsán érezte magát. Örült sárkánya jelenlétének, de egyszerre hiányzott neki valami, de nem tudta volna megmondani, hogy micsoda. Frusztráló érzés volt, hogy nem tudta, mi baja.
Megrázta a fejét. Mindez teljesen lényegtelen volt a feladatához képest. Most csakis erre akart koncentrálni. Eldöntötte, hogy nem teketóriázik és büntetést fog mérni Max Gordonra és Thaddeus nem akadályozhatja meg ebben.
Odalépett a tükréhez, mint ahogy már számtalanszor megtette és lassan Max képe körvonalazódott ki a sík felületen. A férfi a lakásában ült a tévéje előtt, ölében pedig egy macska pihent. Xénia összehúzott szemmel fürkészte a férfit.
– Nem hátrálok meg. Eldöntöttem – győzködte magát, majd elindult a férfiért, aki miatt ez az egész elkezdődött.
Elhatározása nem ingott meg, ezért ott hagyta a sárkányát és újra átlépett az emberek világába. Újra átélte, ahogy darabjaira hullik, majd ismét összeáll. Ez mindig is leírhatatlan volt. Imádta, ugyanakkor sosem tudta megszokni ezt az érzést.
Amikor ismét megtestesült, a férfi lakásában öltött alakot. Észrevétlen maradt, hisz a férfi mögött bukkant fel, hangtalanul, de nem állt szándékában sokáig rejtve maradni. Szabadon engedte az erejét és kisütötte a televíziót, hogy a férfi rá figyeljen. A macska fújtatva ugrott fel, de Xénia nem zavartatta magát az állat ellenséges viselkedése láttán. Innen már úgy sem volt visszaút, mert eldöntötte, hogy végrehajtja a tervét, bármi történjék is.


Max ijedtében felpattant, amikor a szeme láttára robbant fel a tévéje. Úgy érezte, hogy figyelik, ezért megpördült és megpillantotta a nappalijában álló nőt, aki teljes pompájában ragyogott, de kissé furcsa is volt. A halál ígérete lengte körbe, szeme szikrákat szórt, teste körül szinte megfagyott a levegő.
– Te meg hogy kerülsz ide?
– Hallgass, halandó!
Xénia fagyos hangja hallgatásra késztette a férfit. Szinte megmozdulni sem mert, csak a macskát volt képes a kezében tartani, aki megérezve a nő haragját, még mindig fújtatott, de figyelmét annak hanghordozása és a szavai is megdöbbentették. Halandó? Úgy mondta ezt, mintha ő maga nem lett volna az.
Nem értette. Ő kísértette a gondolatait, most itt volt, de mintha nem is ugyanaz a nő állt volna előtte. Megmagyarázhatatlan ridegség áradt a pórusaiból, amitől végig futott Max hátán a hideg. Szeme földöntúli ragyogással csillogott, amilyet eddig még sosem látott. Megborzongott, ahogy a tekintetük találkozott. Ledermedt, mintha még a vér is megfagyott volna az ereiben. Talán tényleg így volt, mert érezhetően csökkeni kezdett a hőmérséklet a szobában.
– Ki vagy te? – nyögte ki végül nagy nehezen.
Xénia szeme sem rebbent, úgy válaszolt. Szavai akár egy kés pengéje, úgy hasítottak a férfiba.
– Istennő vagyok. Miattam létezik a világ, amit otthonodnak nevezel.
– És mit akarhat tőlem egy istennő?
– A lelkedet, halandó.
Maxnak elakadt a lélegzete az ellenséges hang hallatán. Gombócot letette a földre, hogy az istennő még véletlenül se bántsa, majd szembenézett a végzetével. Elfogadta, hogy nincs mit tennie egy istennővel szemben, így meg sem próbálta. Mozdulni sem mert a közelében, nemhogy még szembeszegülni vele. De ha már nem tehetett semmit, azért tudni akarta, miért akarja az istennő a lelkét. Miért pont az övét.
– Miért pont én? Miért az én lelkemet?
Az istennő lassú, de határozott és mégis kecses léptekkel megindult a férfi felé, és Maxnak az az érzése támadt, mintha a ragadozó közeledne a prédája felé.
– Tudod te azt nagyon jól.
Max nagyon nyelt. Igen, valóban sejtette. Sok szörnyűséget elkövetett életében, sok nő szívét törte már össze és egyiket sem bánta meg soha, bár az utóbbi időben érezte, hogy így nem mehet tovább. Hogy meg kell változnia. Pont most, mikor elhatározta, hogy jóvátesz mindent, akkor veszik el a lelkét.
Nem állt szándékában elárulni a nőnek mindezt, mert tudta, hogy úgy sem hinne neki, különben sem akart mentegetőzni. A tetteknek mindig következménye van, ő pedig eddig megúszta mindezt. De valahol mélyen még örült is, hogy nem kell tovább küzdenie, hogy többet nem kell azt az ürességet éreznie, ami mostanában annyit gyötörte.  
Talán meg is érdemelte azt, amit az istennő neki szánt.
Amikor Xénia odaért hozzá ujjaival végigsimított Max mellkasán. Könnyed érintés volt, mégis perzselő fájdalom nyomát hagyta a férfin. Olyan hideg volt az érintése, hogy szinte megégette a bőrét ruhán keresztül is.
Max felszisszent fájdalmában, de még mindig képtelen volt megmozdulni. Levegőt is alig mert venni, amikor az istennő egyre jobban szabadjára engedte a hatalmát. Minden másodperccel egyre fojtogatóbb lett a levegő és egyre hidegebb.
– Tudod, hogy neveznek engem az emberek?
Max csak megrázta a fejét. Még mindig a fájdalommal viaskodott, nem volt képes kinyögni egy árva szót sem. Legnagyobb elkeseredésére a nő nem vette el az ujját a testéről, hanem ahogy körbejárta az ujjai is követték mozdulatait, karján és hátán is végighúzta a kezét. A férfi meggörnyedt és levegőt sem kapott az éles fájdalomtól. Könnybe lábadt a szeme.
Az istennő megkerülte őt és ismét szemben állt vele. Mutatóujját az álla alá tette, majd kényszerítette, hogy ismét felegyenesedjen. Amikor a szemébe nézett, Xénia elmondta Maxnak a nevét, amin emlegették, bár ez a férfit egy cseppet sem izgatta, miközben fájdalom járta át ahol csak a nő megérintette.
– Jégkirálynő a nevem.
A férfi meg tudta érteni, mivel érdemelte ki ezt a nevet. Láthatóan a szíve is jégből volt, legalábbis sem a tetteiből, sem pedig a szeméből semmi érzelmet nem tudott kiolvasni.
– Mit fogsz tenni velem? – kérdezte kissé félve és szinte nyögve a férfi.
A Jégkirálynő hidegen elmosolyodott, ami mindennél jobban megrémisztette Maxot.
– Hát, előbb megtanítalak az igazi félelemre és a fájdalomra, majd pedig elveszem a lelked.
– Azt nem hinném!
A hang hallatán mindketten megmerevedtek, Max felkapta a fejét Xénia pedig megfordult, de nem tűnt túl boldognak.

2012. december 22., szombat

2012. december 21., péntek

14.fejezet /Részlet/



   "Kedvenc vulkánja felett lebegett, most pedig lassan leereszkedett egyenesen a lávába, de nem süllyedt el benne, hanem ráállt a felszínére. Talpát kellemesen melegítette a forró folyadék. Itt volt a legerősebb és most minden erejére szüksége volt. Behunyta a szemét és elengedte az erejét.
Az egész dimenzió beleremegett. Erőhullám söpört végig, mindenhol érezhető volt isteni jelenléte. Sárkányai parancsára körbevették a vulkánt, és a levegőben alkottak egy kört, ami az erőt és egyensúlyt hivatott jelképezni. Thaddeus bizakodott benne, hogy ez még inkább felerősíti a mágiát, amit használni akart.
Kezét az ég felé emelte és a fejét is felemelte. Szeme kipattant, majd belekezdett. Még inkább fokozta az erejét, majd mindet beleadta, hogy sikerüljön a terve. Egy helyre, leginkább egy személyre összpontosította.
Ősi, az emberek számára felfoghatatlan szavakat mormolt. Az isteni nyelvet, amit csak Xénia és ő ismert.
Inmorte, sarrum, rapšāti šalāš partamond. Uptustra lebah ittronta aquaraind vendxai. Astra mo parsū optorno morto. Parade!"