2013. július 28., vasárnap

Gratula!



Mint láthatjátok túlléptünk az 5000-es látogatottságot, aminek nagyon örülök. Köszönöm, hogy ennyien ellátogattatok ide és tartsátok meg ezt a jó szokásotokat. Hamarosan egy új történetnek is nekiállok, úgyhogy azt is érdemes lesz majd figyelemmel követni. Addig is jó olvasást és böngészést! :)


2013. július 26., péntek

24.fejezet

Végre megjött a feji...Már nagyon a végén vagyunk, kitartást és jó olvasást :)




24

Xénia teljesen meggyötört volt. A Jég Birodalmában volt, amióta összeveszett Thaddeusszal. Mivel semmi nyomát nem találta, ezért valószínűleg ő is a saját dimenziójában volt, így nem érhette el őt. Talán jobb is volt így, mivel ha az emberek világában lett volna folyton őt leste volna.
De így sem volt nyugta. Állandóan a férfi meggyötört arcát látta maga előtt, a sebzett tekintetét, amivel olyan vádlón nézett rá. Örökre beleégett az emlékezetébe. Nagyon megbántotta, pedig nem állt szándékában. Nem tehetett mást, az isten úgy sem hallgatott volna rá, ahogy eddig sem tette, nem mondhatott volna semmi olyat, amivel meggyőzhetné, ezért kellett így tennie. De a tudat, hogy helyesen cselekedett semmivel sem könnyítette meg a dolgát.
Nem csak arról volt szó, hogy helyesen kellett cselekednie, de kicsit félt is. Thaddeus szinte már megszállottságot mutatott felé, és a birtoklási vágya felemésztette a nőt. Egyszerűen Xénia csak most ismerkedett meg az érzelmekkel és ilyen viharos és intenzív vággyal még nem találkozott. Teljesen zavarba hozta és meg is rémítette.
De mégis hogyan magarázhatta volna el ezt a férfinak, mikor talán még tudatában sem volt neki, hisz a Tűz Hercege mindig is impulzív volt. Attól is félt, hogy nem érti majd meg, vagy megharagszik, amiért ő nem viszonozza ilyen hevesen az érzelmeket, amiket iránta táplált. Ő maga sem tudta, hogy pontosan mennyire is szerette a férfit. Talán az ő szerelme is vetekedett a férfiéval, ami csak fokozta zavarodottságát.
Egyszerűen se-füle-se-farka nem volt a történetnek és most itt állt egyedül a hegy tetején, ami a barlangrendszerét foglalta magába és csak nézte a kopár tájat. Amerre csak a szem ellátott és még azon is túl csak jég volt, semmi más. Csontig hatoló hideg és üresség. Pontosan ezt érezte most magában is Xénia, de már többé nem volt Jégkirálynő. Most először zavarta, hogy az, ami.
Az emberek legrondább és legocsmányabb érzelmének megtestesítője volt és ettől ő is rossznak érezte magát. Hosszú létezése során most először fordult elő, hogy bármi is betöltötte a szívét, hogy már nem egy üres héj volt.
Érzett. Szerelmet és fájdalmat egyaránt.
Most először nem tükrözte birodalma a hangulatát és a belső érzéseit. Annyi miden kavarodott benne, hogy csak ott állt és próbálta mindet beazonosítani, de még ez is túl nagy feladatnak tűnt. Hát ha még rendet kellene raknia közöttük.
– Úrnőm? Minden rendben?
Mint mindig Xénia hűséges társa Sloane ott volt vele és a többi sárkány is a közelben körözött. Aggódtak miatta, de örültek, hogy újra ott van közöttük, ám érezték a változást az istennőben. Nem féltek tőle, de tudták, hogy megváltozott valami. És Xénia is érezte. Túlságosan is jól.
Megérintette a sárkány alakú tetoválását, ami a mellkasa közepén helyezkedett el. Most nem takarta semmi, mivel egyedül volt. Lenézett a gyönyörű mintára, ami kéken izzott. Ezen keresztül kommunikált a sárkányaival és ennek segítségével érzékelték egymást.
Nélkülük tényleg magányos lett volna, de legalább ők meg voltak neki. Közelségük megnyugtató volt az istennő számára, Sloane pedig a háta mögött állt. Védelmezte és ott volt neki, amikor szüksége volt rá, ezt pedig soha nem tudta visszafizetni neki.
Most előre lépett egyet és még egyet egészen addig, míg el nem érte a párkány végét. Xénia belebámult a mélységbe, miközben még mindig a tetoválását simogatta.
– Minden rendben van, Sloane - hangosan nem mondta ki a szavakat, de nem is kellett. A gondolataikon keresztül kommunikáltak. – Csak hiányzik.
Nem hazudhatott sem magának sem pedig másnak. Nagy hibát követett el, aminek megfizette az árát, de tovább kell lépnie.
Azonban hiába mondogatta ezt magának, nem volt rá képes. A fájdalom a szívében, a lelkében tátongó űr ugyanúgy megmaradt. Hiányzott neki a férfi makacs jelleme, a csókjai, az érintése és a meleg teste… Számára, aki egész életében a hidegben létezett a meleg olyan volt, mint az élet. Lehet, hogy legyengítette, de akarta.
Rabul ejtették. A férfi egy olyan jelenség volt, amit még kitalálni is nehéz lett volna. Csak azt sajnálta, hogy nem találkoztak előbb és ennyi ideig egyedül kellett szenvednie. Érzelmek nélkül.
Igaz, hogy most is szenvedett, de legalább voltak jó emlékei. Volt miért tovább léteznie.
Megérintette az ajkát és azonnal beugrott neki a férfi, heves csókja, amivel a magáénak követelte őt és mindenét, amit csak adni tudni. Úgy terítette el a férfi érzésekkel, akár egy cunami. Xénia pedig csak sodródott az árral.
Olyasmiket vett észre, amiket eddig soha. Rájött, hogy semmi sem fekete vagy fehér, és attól még nem pusztul el a világ, ha megváltoznak. A férfi is tudott kegyetlen lenni, ahogy a Jégkirálynő kedves. Az éremnek mindig két oldala volt és arra, hogy erre rájöjjön Xéniának több mint ezer év kellett.
Talán az emberek mégsem olyan buták, mint amilyennek hittem őket.
A világuk a lelkük tükre volt. Xéniának eddig azért borított mindent jég és azért nem nőtt semmi, mert üres volt belülről. Azt viszont nem értette, hogy miért nem történt semmi féle változás a birodalmában. Már nem volt üres héj, de a világa még mindig ugyanolyan volt.
Ez elszomorította.
Most újra lenézett a mélybe, de ezúttal alaposan szemügyre vette a hegy oldalát és ekkor észrevett valamit, amitől még a szívverése is megállt egy pillanatra.
Sloane! – kiáltotta az istennő.
A sárkány azonnal ott termett mellette a parancsára várva. Xéniának nem volt vesztegetni való ideje, azonnal felpattant az állat hátára, aki megértette az üzenetet kitárta a szárnyát, majd felszállt.
A sziklához!
Izgatottsággal teli félelem kerítette hatalmába. Sloane engedelmesen oda ereszkedett, ahova Xénia akarta és olyan közel ment, hogy az istennő képes legyen megérinteni a hegyoldalt. A Jégkirálynő nagy döbbenetére egy nagyon apró kis szikrapárkányon egy növény bújt elő a hó és jég alól. A hideg ellenére ez jelentette az egyetlen életet a birodalomban.
Egy aprócska növény még sosem okozott ekkora örömet az istennőnek. Ez jelképezte a reményt és bizonyítékát az érzelmeinek.
Xénia felnevetett és csak nevetett, míg nem bár megfájdult a hasa és az arcizmai. Addig Sloane várt és egyhelyben tartotta őket. Az istennő hirtelen elcsendesedett és odasimult hűséges barátjához.
Ez egy csoda, Sloane. Egy csoda.
Ekkor robbanásszerűen megnyílt az ég és meteorként csapódott bele valami a földbe. Hatalmas jég és porfelhőt kavart fel maga körül a becsapódás helyén és ezzel egy pár pillanatig lehetetlenné téve az azonosítását. Ezt kihasználva Xénia a sárkányát az ég felé irányította, hogy onnan könnyebben szemügyre vegye a tárgyat, vagy inkább az idegent. Bár lelke mélyén sejtette a választ.
Amikor elült a por, meglátta azt, aki azóta a fejében járt, hogy meglátta.
Thaddeus – suttogta áhítattal.
A férfi térdre ereszkedve érkezett meg, majd felállt. Alakját tűznyelvek nyaldosták megvédve őt a kíméletlen hidegtől, de ez nem tarthatott sokáig.
A másik isten felnézett rá, egyenesen a szemébe, majd megingathatatlan elszántsággal elindult felé…

Thaddeus tombolt. Xénia megtépázta a büszkeségét, a legsebezhetőbb pillanatban támadott rá és ettől elszállt. Tombolt benne a harag, a vére csak úgy forrt, ugyanakkor még mindig élénken emlékezett a nő nyögdécselésére, az illatára, a testére…
Meg fogok őrülni! – üvöltötte a levegőbe.
A férfi a Tűz Birodalmában tartózkodott és tombolt. Dühödt állatként szórta a tűzgolyókat és a sárkányai pedig próbáltál kikerülni azokat. Bár nem igazán árthatott velük nekik, de attól még fájdalmasak voltak. De nem csak emiatt tértek ki előle. Egyszerűen csak féltek tőle, mivel így még sosem látták. Szó szerint őrjöngött.
Tévedett. Xénia rászedte!
Lehetetlen!
Szex közben nem csaphatta be, amikor elveszítette a józan gondolatait, mikor eszét vesztve a karjaiban feküdt…
Thaddeus felüvöltött. Vére fűtötte őt még most is, annak ellenére, hogy tudta, a nő elárulta, megsebezte és kiszanálta. De mégis miért? Mi a fenéért tette ezt vele? Vajon hogyan volt képes erre?
Nem tehette. Thaddeus jó emberismerő volt és meg tudta mondani mikor hazudik neki valaki. Kizártnak tartotta, hogy Xénia képes legyen átverni őt. Lehet, hogy a kezdetektől fogva elfogult volt vele szemben, de akkor is…
Ennyire azért nem volt vörös köd a szemén. Érezte, sőt még álmában is meglátogatta, amikor a legsebezhetőbb volt. Akkor nem hazudhatott, hisz megérezte volna, ha bármiben is sántikál. Soha egyetlen egy pillanatra sem kételkedett benne, hogy az, amit mutat, az az igaz. Persze a lehetőséget is látta benne, amit a nő titkolni próbált, de az ártatlan volt.
Tele volt kétségekkel. Tudnia kellett, de választ nem kaphatott rá, csakis a nő segíthetett neki, hogy a kétségeit elosztathassa. Azonban mégsem akart találkozni az istennővel, mert félt, ha még jobban feldühíti, akkor megpróbálná bántani, vagy letámadni és elmerülni a vágy tengerében. De ő nem fog megalázkodni. A Tűz Hercege ilyet sosem tesz!
Belegondolt, hogy dühödten és félőrülten közelít a nő felé, de aztán rá kellett jönnie, hogy sosem tudná bántani.
Beletúrt a hajába.
Az istenit!
A harag valami mássál alakult ár. A fájdalom, a féltékenység és a sebzettség egyvelege jeges gombóccá nőtt a szíve környékén. Megtapasztalhatta ezt a szörnyű érzést, és egyáltalán nem tetszett neki.
Ez teljesen más volt, mint amit eddig megszokott. Talán Xéniának is hasonló hatalma van. Ezek után és az után, hogy már járt a birodalmában már fogalmat tudott alkotni arról, hogy a Jégkirálynő mennyit szenvedhetett valójában. Ő volt a gonosz az emberek szemében, míg Thaddeus a jó és a nemes. Még a férfi is így gondolta az elején, de aztán meglátta benne a fényt, a vágy szikráját, ami hatalmas lánggá növekedett, míg Thaddeusban valami teljesen más kezdett gyökeret verni. Valami olyan, ami teljesen eltért tőle és inkább Xénia szakterülete.
De ez mindegy is volt. Kezdett hozzászokni ehhez az érzéshez, ami úgy mardosta, akár a jéghideg szél. Belülről ette bele magát a szívébe és onnan meresztette ki az indáit felé. Vadállattá, ösztönlénnyé változtatta.
Birtoklási vágya egyszerre ijesztette meg és érezte teljesen helyénvalónak, mintha Xénia mindig is övé lett volna. Sőt, egyenesen neki teremtették és meg tudta érteni, ha ez megrettentette a nőt.
Megrettenni – suttogta szinte alig hallhatóan. Csak magának motyogta az orra alatt.
Thaddeus megdermedt.
Lehetséges volna, hogy csak egyszerűen megijedt és ezért volt az a jelenet, amit lerendezett? Hisz somfordálva akart ott hagyni, mint aki menekül.
A férfi legszívesebben megütötte volna saját magát, amiért egyből magára vette azokat, amiket a nő mondott és nem gondolt a mögöttes tartalomra. Eddig mindig ezt alkalmazta és ezért is sikerült becserkésznie a nőt, de amint ágyba vitte teljesen elvesztette a józan eszét. A legkisebb elutasításra feldühödött.
Felnevetett. Ugyan minek húzta fel magát, hisz Xénia folyamatosan elutasította, mégsem hátrált meg soha. Most hogy megkapta, mégis miért tette?
Most azonnal el kell mennie hozzá. Akkor is utána megy, ha a világ végére, vagy a Jég Birodalmába kell érte mennie. Akarta őt és már nem tudott létezni nélküle. Bár azzal is tisztában volt a nőnek azért részben igaza volt, talán ezért is akadt ki annyira. Erre pedig kész válasszal kell elő rukkolnia, vagy megint ott tartana, mint ezelőtt és csak véges ideje van rá, hogy meggyőzze a nőt.
De mégis hogyan tehetné ezt? Ő nem mehet a nő birodalmába, Xénia pedig az övébe nem és együtt nem tartózkodhatnak sokat az emberek világában sem. Ha nem lenne erejük, akkor talán…
Ez az! – kiáltott fel hirtelen a férfi.
Odafutott a legjobb barátjához Nash-hez, aki egyedül közel merészkedett hozzá ilyen állapotban. Megveregette az állat pofáját, majd ereje segítségével egy pillanat alatt felszállt a levegőbe. Egy pillanattal később az állat is követte és a többi sárkány is csatlakozott hozzájuk. Együtt szárnyaltak és miközben Thaddeus a tájban gyönyörködött észrevett valami furcsát.
A Tűz Birodalma… valahogy más lett. Hirtelen nem tudta volna megmondani, hogy miben, de aztán rájött. Az egyik vulkán kialvó félben volt és a láva, ami kiömlött belőle kezdett megkövesedni. Ez egyszerűen lehetetlen volt, a végtelen tűz táplálta a vulkánokat, az egyik tűzhányó mégis kihunyó félben volt.
Az isten ismét felnevetett. Mivel ő megváltozott természetes, hogy a világa, amit ő maga éltetett is megváltozott. Hirtelen rettenetesen mulatságosnak találta. Xénia egy pillanat alatt teljesen felforgatta a világát és a lényét is.
Nem engedhette el.
Azonnal találkoznia kell vele.
Úgyhogy Thaddeus fogta magát és se szó se beszéd meg állt a levegőben és ereje segítségével átjáróvá változtatta a lávát, majd függőleges eséssel belevetette magát. Mögötte a kapu bezárult, ő pedig, mint a bogarak, mikor megzavarják őket, darabjaira hullott. A tudata és a teste egyszerre haladt át a kapun, majd mikor elérte a Jég Birodalmának határát, úgy érezte, mintha falba ütközött volna, itt ismét összeállt a teste, majd áttörve a kaput a másik oldalon ért földet.
Keményen csapódott a fagyott talajnak és azonnal meg is érezte a dermesztő hideget, ami a csontjaiig hatolt. Egyáltalán nem volt kellemes érzés. Mintha késsel szurkálták volna minden egyes másodpercben és tudta, ez egyre csak rosszabb lesz. Sietnie kellett.
Fél térdre tornászta magát, majd egy tűz gyűrűt hozott létre a teste körül, ami tompította a hideget, ám ezt sem segített sokáig. Nehéz volt itt, ezen a helyen fenntartania ezt az állapotot. Túlságosan is érezte, ahogy pörögnek a másodpercek.
Saját fájdalmával nem törődve felállt, majd az égre nézett. Ekkor látta meg először az istennőt. Egyik sárkánya hátán ült és a magasból egyenesen rá szegezte azokat a gyönyörű jégkék szemeit. Thaddeusban azonnal megmozdult valami és kíméletlenül elindult felé.
Meg kellett szereznie és meg is fogja. Még ha el kell pusztítani mindent, amit maga körül lát, még ha fel kell adnia mindent, amit eddig ismert, akkor is megtalálja a módját, hogy együtt legyenek.
Mindenképp.

2013. július 22., hétfő

24.fejezet /Részlet/






"Megérintette a sárkány alakú tetoválását, ami a mellkasa közepén helyezkedett el. Most nem takarta semmi, mivel egyedül volt. lenézett a gyönyörű mintára, ami kéken izzott. Ezen keresztül kommunikált a sárkányaival és ennek segítségével érzékelték egymást.

Nélkülük tényleg magányos lett volna, de legalább ők meg voltak neki. Ott kötöztek körülötte, ami megnyugtató volt az istennő számára, Sloane pedig a háta mögött állt. Védelmezte és ott volt neki, amikor szüksége volt rá ezt pedig soha nem tudta visszafizetni neki.

Most előre lépett egyet és még egyet egészen addig, míg el nem érte a párkány végét. Xénia belebámult a mélységbe, miközben még mindig a tetoválását simogatta.

– Minden rendben van, Sloane - hangosan nem mondta ki a szavakat, de nem is kellett. A gondolataikon keresztül kommunikáltak. – Csak hiányzik.

Nem hazudhatott sem magának sem pedig másnak. Nagy hibát követett el, aminek megfizette az árát, de tovább kell lépnie.

Azonban hiába mondogatta ezt magának, nem volt rá képes."

2013. július 16., kedd

23.fejezet



23


Xénia nehezen ébredt fel. Kissé még kótyagos volt a csodálatos szextől, amiben Thaddeus részesítette, hú de mennyi időn keresztül. Már a sok póz gondolatától is égett a belső combja. Attól félt, talán még felkelni sem lesz elég energiája, annyira kiszívta minden erejét a vad szex.
Lassan kinyitotta a szemét és egyből bántotta is a reggeli fény, ami az ablakon szűrődött be. Thaddeus hátulról ölelte át és karját átvetette a derekán, ezért az istennőnek óvatosnak kellett lennie, nehogy felébressze a férfit.
Felemelte a másik isten kezét és letette mellé, majd amilyen halkan csak tudott felkelt az ágyról, de azt hitte menten össze is esik annyira fájt a combja. Persze az, hogy mitől fájt már egy másik dolog volt. Ezt a fajta fájdalmat bármikor szívesen elfogadta volna, de nem tehette.
Azt sajnálta csak a legjobban, hogy ebből az álomból fel kell ébrednie és mivel ezzel a férfi nem akart szembenézni, neki kellett. Nem bajlódott öltözködéssel, mivel azt tervezte, hogy visszamegy a saját dimenziójába, ahogy eddig mindig is tette, miután elvégezte a feladatát. Bár ugyan most ez elmaradt, de pont ezért nem volt dolga, vagy oka, hogy maradjon.
Szeretett volna minél hamarabb eltűnni, de akaratlanul is visszanézett és az alvó férfi látványa megállásra késztette. Hiába állította az ellenkezőjét mégsem volt teljesen szívtelen és nem volt képes szó nélkül otthagyni a másik istent. Odasétált az ágyhoz és a férfi fölé hajolt, majd belesúgta a fülébe:
– Köszönöm.
Majd távozni igyekezett, ám mielőtt teljesen felegyenesedhetett volna Thaddeus elkapta a karját, ami teljesen megdöbbentette. A lélegzete elakadt és egy pillanatig még mozdulni sem tudott. Ezt használta ki a férfi és döntötte le az ágyra, majd fölé került és szinte lefogta.
– Hová mész?
Lebukott. Úgy érezte magát, mint egy kisgyerek, aki valami rossz dolgot tett és a szülei rajtakapták, majd kérdőre vonták. Képtelen volt Thaddeus szemébe nézni. Azt tervezte, hogy örökre elhagyja, de a szíve ennek a gondolatára is sajgott, minden tagja ellenkezet, pontosan ezért is nem tudta ezt a férfi szemébe mondani.
Nem lehettek együtt. Nem élhettek az emberek között és ezt mindketten nagyon jól tudták, de ha bármelyikük belépett a másik birodalmába halálra volt ítélve, ezért oda sem mehettek. Nem volt jövőjük együtt és ezért Xénia még azelőtt szeretett volna elszabadulni, mielőtt összevesznek ezen és még nagyobb fájdalmat kell kiállniuk.
Beleszeretett a férfiba, ezt már nem tagadhatta magának, de megszerette volna kímélni magát a fájdalomtól, attól, hogy még jobban beleszeressen az istenbe. Tudta, hogy képes lenne rá, hisz Thaddeus egy egyéniség volt, és ha akart valamit… Nagyon meggyőző tudott lenni. Mindig elérte, amit akart.
És most ott volt a férfi felette. Érezte a jóleső súlyt magán és újra lázba jött tőle. Az istennő bármit megadott volna, hogy a férfi karjában maradhasson örökre, de hiába voltak istenek, ők sem bújhattak ki kötelezettségeik alól. Csak azért léteztek, hogy fenn tartsák az egyensúlyt, ezt pedig nem dobhatták sutba önnön vágyaik miatt.
Nem bánta meg amit tett, mert akarta és élvezte, ez volt életének legjobb és legboldogabb napja, de mint minden jónak, ennek is véget kellett érnie. A nap felkeltével elérte őket a valóság és nem tehették meg, hogy nem vesznek róla tudomást.
Mégis mit válaszolhatna a férfinak? Muszáj az igazat mondania, Thaddeus ennyit megérdemel.
– Haza, a Jég Birodalmába.
A férfi összevonta a szemöldökét és haragosan nézett. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy Xénia megpróbálta szó nélkül ott hagyni, főleg, amit az éjszak során műveltek. Persze ez az istennőnek sem tetszett, de tudta, hogy másképp nem győzheti meg a férfit. Thaddeus annyira makacs volt, egy ember is előbb tolna el egy sziklát, minthogy megtörje az isten akaratát. Nem lehetett volna meggyőzni.
– Miért? – a fájdalom, ami a hangjából kiérződött az istennőnek is legalább akkora kínt okozott, ha nem nagyobbat.
– Jó volt, amíg tartott, de nézzünk szembe a tényekkel, vége van.
Thaddeus ettől csak még jobban feldühödött. Felegyenesedett és szinte ráült a nőre. Szó szerint a lába között feküdt, mivel az isten térdei a medencéje két oldalán nyugodtak. Kezével a feje mellett nyugodott. Igazán fenyegetően hatott, ahogy fölé magasodott és teljesen elzárta a menekülő utat.
Bár ki tudott volna szabadulni, azzal nem oldott volna meg semmit. Thaddeus még a dimenziójába is követte volna, amit nem hagyhatott az istennő, úgyhogy ott maradt, ahol volt.
– Megint az álarcod mögé bújsz, Xénia. De miért? Azt hittem, ezt a kérdést már tisztáztuk.
A Jégkirálynő horkantott egyet. Nem volt éppen túl nőies mozdulat a részéről, de ezzel tudta leginkább kifejezni a férfi felé, hogy téved. Színpadias volt, de ösztönösen bukott ki belőle ez a reakció.
– Nem beszéltünk meg semmit! Igen, eddig még nem történt tragédia és ezt kihasználva engedtem meg magamnak, hogy kiéljem a vágyaim, de ez csak illúzió volt, Thaddeus. Nem maradhatunk itt örökké és ezt te is tudod – miközben beszélt mélyen a férfi szemébe nézett. Az írisze körüli sárkány csak úgy izzott és örvénylett. – Engedj el, míg el tudok menni.
Szinte már könyörgött az istennő, amit soha ezelőtt nem csinált még. Ő nem szokott könyörögni, ő csak elvett, de Thaddeus mindent felforgatott benne. Olyan énjét hívta életre, aminek a létezéséről még csak nem is tudott, sőt álmodni sem álmodhatott. Neki kellett a könyörtelennek lenni, a férfinak pedig nemesnek.
De most…
Minden megváltozott.
És még így is, hogy veszekedtek, izzott körülöttük a levegő. Xénia a lelke mélyén szeretett volna a férfival lenni, de nem lehetett önző. Talán az igazsághoz az is hozzátartozott, hogy félt. Félt a csalódástól és csak ezt a szép emléket akarta megőrizni az emlékezetében. Fogalma sem volt mit kellene tennie.
Menjen el ezzel megvédve az emberiséget? De hogyan is mondhatna nemet egy ilyen férfinak, mint Thaddeus? Képes rá egyáltalán? Akarja, hogy véget érjen?
Nem, nem és nem. Ezért akart titokban elmenni, de ennek már lőttek. Rögtönöznie kellett.
Thaddeus értetlenül nézett rá, majd lassan felegyenesedett és felült. Xénia is követte és egymással szemben ültek az ágyon, amin nem is olyan rég még szeretkeztek. Olyan szürreális volt ez az egész, Xénia nem is nagyon akarta elhinni, annak ellenére, hogy tudta, igaz.
Bárcsak örök lett volna az a pillanat, amit együtt tölthettek, de sajnos az ő idejük most lejárt és vissza kellett térniük a valóságba. De mit értek volna el azzal? Az áhított boldogságot úgy sem érhették el.
Thaddeus annyira szenvedélyes volt. Nem akart lemondani róla és beletörődni lehetetlen helyzetükbe. Hiába voltak istenek, ők sem tudtak mindent megtenni. Valamin még ők sem tudtak változtatni és ez egy pont ilyen szituáció volt.
Ennek ellenére reménykedett, bár tudta, semmi esélyük sincs. Csodának kellett volna történnie, ha ők ketten együtt akartak lenni. De ez mindegy is volt. Arra volt kíváncsi mit válaszol majd Thaddeus.
– De nem tudlak elengedni és nem is akarlak! Te és én…
A férfi ingerült és mindenre elszánt, de valahogy el kellett szabadulnia az istennőnek és nem fogalma sem volt hogyan érhetné ezt el. Aztán hirtelen fény gyulladt az elméjében. Össze kell veszniük, vagy meg kell sértenie a férfi önérzetét, hogy most engedje távozni.
– De én nem akarok veled maradni – a hangja nyugodt maradt, pedig hazudott.
Még Xénia is büszke volt magára, hogy ilyen higgadtan képest volt ekkorát hazudni, pedig ez nem volt az ő szakterülete.
– Mi összetartozunk, azt hittem ez neked is világossá vált, amikor szeretkeztünk. Egy nő sem keltette fel az érdeklődésemet annyira, mint te, és aztán megismertelek…
– Elég! – miközben beszélt az istennőnek majd’ megszakadt a szíve. Ő is érezte, amit Thaddeus, tudta, hogy soha többet más férfira még ránézni sem fog tudni, de meg kellett mindkettejüket kímélni a csalódástól, amíg még nem volt késő. – Én senki tulajdona sem vagyok, főleg nem egy férfié! A szeretkezés jó volt, de nem várhatod, hogy ennél többet adjak magamból!
Thaddeus hátrahőkölt. Iszonyatos haragra gyúlt, amit a Jégkirálynő meg is értett, de nem volt más út számukra, csak a magány. Xénia nem lett volna képes boldoggá tenni a férfit, egyszer úgy is csalódást okozott volna, de ha mégis együtt maradnak, akkor pedig az emberek jelentenék az akadályt a kapcsolatukban. Annyira szeretett volna vele lenni, de nem tehette.
Vérzett a szíve és olyan érzés volt, mintha egy lyuk keletkezett volna a szíve helyén. A lelke, ahogy ezeket a szavakat kiejtettem, mintha csak elsorvadt volna. Fokozatosan. Érezte, de nem tehetett ellene semmit.
– Te! – Thaddeus hangja megremegett. Felpattant és csak nézte az istennőt vádló tekintettel. Xénia nem mozdult, bár legszívesebben a karjaiba ugrott volna és bocsánatot kérne, de mégsem tette. Megvárta, míg a férfi végez a mondandójával. – Te becsaptál?
Az istennő nem erősítette meg, de nem is cáfolta a vádakat, bár szívesen megtette volna.
Nem Thaddeus. Minden, amit irántad éreztem igaz volt. Az első és egyetlen igaz érzés, amit valaha éreztem és ez soha nem fog megváltozni. Bárcsak elmondhatnám, bárcsak lenne rá mód, hogy együtt legyünk.
A férfi fel-alá járkált. Aztán hirtelen megállt és Xéniára nézett. Az arca fájdalomról árulkodott. A szeme alatti izom rángatózott és szinte érezni lehetett a belőle áradó hőt, amit a haragja táplált.
– Nem, te igazából nem tettél semmit sem, csak egyszerűen képtelen vagy az igazi mély érzésekre. Én tévedtem.
– Thad… - nyúlt utána Xénia, de hiába.
Aztán se szó, se beszéd, meggyötrött arccal egy pillanat alatt kámforrá változott, még mielőtt az istennő meggondolhatta volna magát. Most már teljesen megsértette a férfit, ő úgy érzi elárulta, most már nem visszakozhat.
De a férfi arcát látva valahogy még rosszabb volt a szakítás, mint ahogy az eltervezte.