2016. november 2., szerda

Istenek alkonya 2. - Perzselő vágy - Prológus



Prológus

22 évvel ezelőtt
Párizs utcáin az emberek sietve sétáltak házaik felé, menekülve a dermesztő hideg ellen, amit a szél hozott magával. Augusztus vége volt már ugyan, ennek ellenére októberi fagyos levegő ígérete érkezett pár óra leforgása alatt.
Mindenki próbált meleg helyre behúzódni vagy szorosabban maga köré vonni a védelmet nem nyújtó nyári öltözékükbe. A szoknyák és a kardigánok, amiket viseltek a délutáni hőségben kellemes volt, de a levegő hőmérséklete rohamos tempóban csökkent így már hasznavehetetlenné váltak. Óráról-órára, percről-percre fagyosabb levegőt vette át a forróság helyét.
Valami nem volt rendben. Még az állatok is nyüszítve menekültek be házaikba vagy a gazdájuk lábához.
Valami közeledett.
Érezték.
Eközben Párizstól nem messze:
Rambouillet egy csendes környékén egy nő vajúdott egy családi ház kanapéján. Már órák óta küszködött azért, hogy megszülhesse első gyermekét, melyet nagy örömmel vártak. A férje és az édesanyja sürögtek-forogtak körülötte, hogy segítsenek mindenben az anyukának. A fájások egyre erősödtek és gyakoribbak lettek ezzel együtt pedig egyre jobban nőtt a feszültség a szobában és a vihar ereje odakint.
Végül tíz órás vajúdás után megszületett a gyermek, aki hangosan és erősen felsírt.
-          Kislány! – kiáltotta el magát az újdonsült apuka örömében, miközben felemelte a gyermekét.
Ebben a pillanatban vágódott ki egy ablak és mindenki meglepődésére hó kezdett el hullani befelé.
-          Úr isten! Ez hó! – mormolta valamelyikük.
Pár másodperc eltelt, mire bárki is megtudott mozdulni. Nem hitték el, amit láttak. Pár órával ezelőtt még kánikula tombolt, most pedig hó esett be az ablakukon.
-          Az istenit! – kiáltott az apuka.
A férfi az újdonsült édesanya kezébe adta a babát, majd az ablakhoz sietett, hogy bezárja azt. Eközben a nagymama rakott még a kandallóba fát, hogy meleg legyen és ellensúlyozni tudja a kinti, nem augusztusra jellemző zord időjárást.
Közben a kimerült nő a kezében tartotta gyermekét megcsodálta a gyermeket, akinek életet adott. Gyönyörködött a szemében, megpuszilta a kis kezét, amitől szinte elolvadt és beszippantotta finom baba illatát, közben pedig szinte észre sem vette a környezetét.
-          Olyan szép! – suttogta, szinte csak magának.
De aztán észrevette azt, amit a boldogságtól nem.
-          Anya! – nézett az édesanyjára kétségbeesetten – Olyan hideg. Valami baj van!
A nagymama odasietett a nőhöz, majd megfogta a mosolygó csöppség kezét. Arca tanácstalanságot tükrözött, amit próbált elrejteni, de nem sikerült neki.
-          Ezt nem értem, ez lehetetlen! – lehelte, majd keresztet vetett.
A levegő megdermedt a szobában abban a pillanatban, ahogy ez megtörtént.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése